Hirdetés
Hirdetés

Fogyasztóvédelmi elvárás: a játszótéri hintára fel kell címkézni, hogy az hinta

Csak hogy mindenki tudja, mivel van dolga. Képünk illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Csak hogy mindenki tudja, mivel van dolga. Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Sorozatosan büntette Sepsiszentgyörgy önkormányzatát a fogyasztóvédelmi hivatal a város területén lévő játszótereknél tapasztalt formai hiányosságok miatt. A bíróság – egyelőre alapfokon – a városvezetésnek adott igazat, és érvénytelenítette az egyik bírságot.

Bíró Blanka

2018. október 02., 18:192018. október 02., 18:19

Közben az önkormányzat a lehetőségek szerint igyekszik eleget tenni a fogyasztóvédelmi elvárásoknak, minden játszótéren kihelyezték az általános tájékoztató táblát, az elemeket külön is felcímkézik, tehát

minden hintára felírják, hogy hinta.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, idén három ízben rótt ki bírságot a játszóterekért a fogyasztóvédelmi hivatal, ebből kettőt megfellebbeztek, egynek a tárgyalása zajlott le alapfokon, és azt meg is nyerték.

A fogyasztóvédelemnél „nem vették figyelembe, hogy a jelzett hiányosságok kiküszöbölése folyamatban volt, a táblákat megrendeltük, és a kerítések felszerelését is elkezdtük. A bíróság elfogadta az érvünket, hogy nem büntethetnek ugyanazért minden héten, várják meg, amíg a folyamat lezárul” – részletezte az alpolgármester. Tóth-Birtan Csaba több ízben is rámutatott,

az nem veszélyezteti a gyerekek biztonságát, ha a hintára nincs ráírva, hogy az hinta.

A kerítéseket is oda szerelték fel első körben, ahol az indokolt volt, tehát ahol gépkocsiforgalom van a közelben. „Igyekszünk a magunk ritmusában eleget tenni a követelményeknek, az értelmes feladatokkal haladni, de ha kéthetente megbírságolnak, ezt az energiánkat, erőforrásainkat is elszívják” – mondta a városvezető. Hangsúlyozta,

a táblák árát karbantartásra is lehetett volna fordítani.

A helyi képviselő-testület tagjai szerint a fogyasztóvédelmi bírságokban tetten érhető a rosszindulat.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
2026. szeptember 23., szerda

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására

Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
Hirdetés