HIRDETÉS

Fiatal tehetségeket támogatnak

Székelyhon 2017. március 20., 20:11

A tehetségek kibontakoztatását egyénre szabott mentori és más típusú támogatásokkal kívánja segíteni a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány.

Szempont az is, hogy a pályázó kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkezzen Fotó: Barabás Ákos

Tehetségkutató programjuk első lépéseként pályázatot hirdettek olyan kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 16-30 éves fiatalok számára, akikre az alábbiak közül legalább egy jellemző érvényes: kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek; országos, illetve nemzetközi tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el; kutatási eredményeiket publikálták; motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában; nem voltak, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken,

de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.

Az alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek; mindenki azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához.

Minden esetben mentori támogatásra, ezen túl esetlegesen ösztöndíjra, képzésre, konferencián való részvételre, kulturális és sport programokon való részvételre számíthatnak a támogatottak – olvasható az alapítvány közleményében.

A jelentkezéseket www.kmta.hu weboldalon várják. Az esetleges kérdéseket az erdeklodes@kmta.hu e-mail címre lehet küldeni.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS