Archív
Fotó: Vargyasi Levente
Nyolc fiatal családnak szavazta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Gyere haza programban az ingyen telek odaítélését. Azok a 18 és 35 év közöttiek jelentkezhettek, akik haza szeretnének költözni, illetve azok is, akik a városban élnek, de nincs saját telkük.
2018. október 01., 21:002018. október 01., 21:00
2018. október 01., 21:062018. október 01., 21:06
A fiatalok 300 négyzetméteres telket kaptak, négy típusház közül választhatnak, a kiválasztott ház terveit ingyen rendelkezésükre bocsájtja az önkormányzat. Szerződéskötésre a területek kiválasztása után kerül sor, az építkezési engedélyt egy éven belül kell kiváltani, a ház pedig két éven belül kell felépüljön.
A múlt heti soros tanácsülésen váratlan akadályba ütközött a nyolc határozattervezet, a szociáldemokrata Andrei Cochior ugyanis felvetette, hogy a terület, amelyet a város osztogat, 1921 óta a hadsereg tulajdona.
Antal Árpád polgármester elmondta, a programra kijelölt terület a város tulajdona, telekkönyvezve van. A hadsereg tulajdonában levő hetven hektáros terület más, azt évek óta kéri a város eredménytelenül. A korábban ott működő lőtér engedélyét hét évvel ezelőtt visszavonták, amikor az onnan kilőtt puskagolyó az árkosi telkén kertészkedő nyugdíjas férfi közelében süvített el.
Sepsiszentgyörgyön akkor több mint ötezren írták alá a gyakorlótér felszámolását sürgető ívet. Antal Árpád hangsúlyozta, a területet már nem is lehet lőtérként hitelesíteni, hiszen körülötte lakóövezetek vannak.
Az önkormányzati ülésen a testület végül megszavazta a parcellák odaítélését,
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
3 hozzászólás