A nyugdíjkézbesítők hatékonyabb védelme és nyomon követése érdekében gázsprayjel és GPS nyomkövető készülékkel látják el a pénzszállító postásokat – adta hírül nemrég az országos rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva több országos sajtóorgánum is. A pénzszállító postások azonban már évek óta könnygázsprayjel rendelkeznek, a GPS jeladókat pedig már nem is használják – tudtuk meg Dombi Józseftől, a Hargita megyei posta vezetőjétől.
2010. március 04., 17:482010. március 04., 17:48
2010. április 08., 21:412010. április 08., 21:41
Egy 2006-ban létrejött együttműködési szerződés előírja, hogy a posta köteles önvédelmi gázsprayt biztosítani a pénzkihordó postásoknak, így jelenleg minden olyan postai alkalmazottnál van gázspray, aki terepen végez kifizetéseket – közölte a megyei posta vezetője. Ugyanakkor elmondta, hogy GPS-t ugyan használtak korábban, de nagyjából egy évvel ezelőtt lemondott róla a Román Posta, mivel a jeladók nem bizonyultak elég hatékonyaknak. Van ugyan egy frissítése a rendőrség és a posta között létrejött egyezménynek, de az még nem hatályos. Ebben van egy pont, amely arról szól, hogy külföldi mintára olyan táskával látják el a pénzszállító postásokat, amelyekben egy festékpatron használhatatlanná teszi a pénzt, a postás elleni támadás esetén – számolt be az újdonságokról a megyei posta vezetője.
A napokban jelentette be a Rockstar Games, hogy 2026 május 26-án jelenik meg a soron következő játékuk, a milliók által, évek óta várt Grand Theft Auto-franchise hatodik része. A játékot kedden egy új előzetesen mutatta meg a stúdió.
Utcákat, udvarokat árasztott el a víz Göcsön, a Maros megyei faluban a délutáni felhőszakadás következtében. A helyi tűzoltóság beavatkozására is szükség van a károk elhárításában.
Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.
Az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott kedden az alkotmánybíróság – tudta meg alkotmánybírósági forrásokból az Agerpres.
Akkreditált elsősegély-tanfolyamot indít a Hargita Megyei Vöröskereszt május 27–28. között. Jelentkezni május 25-e éjfélig lehet.
Felerősödő szélre, villámlásra és záporokra figyelmeztető, elsőfokú riasztást adott ki kedd délutánra az Országos Meteorológiai Igazgatóság. A 18 órától 19 óráig tartó figyelmeztetés Kovászna és Hargita megye több településére érvényes.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.
Átmeneti megoldással volt kénytelen élni Hargita Megye Tanácsa, hogy újra kinevezhessék a Hargita Útkezelő Vállalat korábbi ügyvezetőjét, miután annak február elején lejárt a szerződése, és azóta az alkalmazottak sem kaphattak fizetést.
Medve jelenlétét jelezték Kézdivásárhelyen, a Kaufland áruház környékén kedd délután.
szóljon hozzá!