
Az Alla Breve Vegyeskar Törökbálinton 2014-ben, testvérvárosi látogatáson. Archív
Fotó: Alla Breve Vegyeskar
Az együtt töltött évek alatt családdá kovácsolódtak, nemcsak itthon, hanem külföldön is számtalanszor felléptek, nemzetközi szakmai elismeréseket szereztek. Megalakulása 25. évfordulójának megünneplésére készül a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar, jubileumi koncertje pénteken lesz a volt Studió mozi termében.
2018. június 13., 20:352018. június 13., 20:35
„Mindig a szemem előtt volt, hogy kell alapítanom egy kórust, aztán 1993 februárjában húsz-harminc fiatallal, többnyire lányokkal beindult az Alla Breve.
Sok fiatal, jó hangú együttesnek próbatermet biztosítottam, használhatták saját hangfelszereléseimet, fellépéseiken vállaltam a hangosítást. Innen jött az ötlet, hogy ingyen próbálhatnak, de cserébe jöjjenek az Alla Brevébe énekelni.
– idézte fel a kezdeteket Kovács László karnagy.
Első kiszállásuk 1993 őszén volt Kovásznán, a következő évben Budapesten és környékén már tíz előadást tartottak, egyszerűbb kórusműveket, madrigálokat énekelve. „Szép lassan fejlődtünk, az itthoniak mellett évente két külföldi fellépésünk is volt, ez azóta sem változott” – tette hozzá a karnagy.
Az első tíz évben heti három próbát tartottak, mindegyik alkalommal két órát, utána már kettőt, jelenleg pedig csak egy alkalommal gyűlnek össze – a család miatt alakult így. Ettől függetlenül
2013-ban a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus-versenyen harmadik helyezést szereztek, ugyanakkor a határon túli magyar zene ápolásáért különdíjasok lettek, a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) hangversenyén pedig úgy kaptak gálakórusi minősítést felső fokozatban, hogy az alsót átugrották. Ugyanabban az évben Románia egyik legrangosabb kórusversenyéről elhozták a nagydíjat, egy évvel később a prágai kórusversenyen másodikok lettek. Ezek mögött kemény munka, a helyszíneken sok stressz van. „
– ismertette a karnagy.
A régi Studió mozi termében pénteken 18 órakor kezdődő jubileumi koncertjükön tizennyolc művet énekelnek el. A közösen kialakított repertoár az elmúlt huszonöt évet foglalja össze, az elején tanult kis daloktól a nehezebb darabokig, amelyekkel díjakat nyertek. A tagok számára legkedvesebb műveket adják elő, „hogy mindenki jókedvvel énekeljen, olyat, ami a szívéhez van nőve, mivel ez a legfontosabb.”
– foglalta össze a lényeget Kovács László.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!