
A szerződés-aláírás után elkezdik a közbeszerzési eljárást
Fotó: Tofán Levente
Aláírták a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályának felújításáról szóló finanszírozási szerződést szerdán. A EU-s projekt összértéke közel hárommillió lej, és a munkálatokat a tervek szerint jövő év decemberéig fejezik be.
2018. március 29., 17:302018. március 29., 17:30
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere elmondta, a beruházással rendbe teszik a több mint százéves, omladozó épületet, ugyanakkor a fűtés- és világítórendszer megújításával, a fotovoltaikus elemek használatával csökkentik az intézmény költségeit, ami végső soron az orvosi szolgáltatás minőségének javulását eredményezi.
Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kifejtette, Romániának országosan húszszázalékos energiacsökkenést kell elérnie, amelyhez az ilyen projektek is hozzájárulnak. Az ügynökség számára a kórházi pályázatok prioritást élveznek, de Kézdivásárhelynek további négy – oktatási intézmények energiahatékonyságának növelésére leadott – pályázata van, amelyek elbírálás alatt állnak, mind jó esélyekkel.
Kelemen András, a kórház korábbi igazgatója régi problémának nevezte a sebészeti osztály épületének állapotát, elmondása szerint „nagyon megérett az idő a felújításra”. A szerződés-aláírás után elkezdik a közbeszerzési eljárást, majd ha kiválasztják a kivitelező céget, kezdődhet a munka.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!