Félretájékoztatnak a tulajdonosi társulások?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi melegvíz- és távhőszolgáltató vállalat több lakótársulás vezetőjét azzal gyanusítja, hogy félretájékoztatják a lakosokat. Erre bizonyítékaik is vannak.

Fancsali Attila

2010. május 31., 08:382010. május 31., 08:38

2010. május 31., 11:332010. május 31., 11:33

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„Kérjük a fogyasztókat, hogy próbálják kellő körültekintéssel kezelni azokat a távhőszolgáltatással kapcsolatos információkat, amelyeket egyes társulások szándékosan zavarosan fogalmaznak meg. Kérjük, óvakodjanak a tulajdonosi társulások partizán akcióitól. Néhányan saját érdekeik előtérbe helyezésével próbálják az Energomur ellen fordítani a közvéleményt. Felhívásunkkal elsősorban a Tudor negyedi 200-as társulás elnöke, Văidean Adriana, a Kövesdomb negyedi 107-es és 180-as társulások elnöke, Varga József, valamint a Marosvásárhelyi Lakótársulások Szövetségének elnöke, Budai Ştefan manipulatív hozzáállására utalunk” – mondta a székelyhon.ro-nak Bota Edit, a vállalat sajtófelelőse.

Az Energomurnak bizonyítékai vannak arra, hogy a fent említett személyek téves információkkal látják el azokat, akik a távhőszolgáltató rendszerén maradnának, azért, hogy végül másként döntsenek. „A jól megalapozott és szakmai információkkal homlokegyenest ellentétes értesítésekkel, illetve a manipulatív lépcsőházi gyűlésekkel a tulajdonosi társulások pánikot keltenek a fogyasztók körében és lebeszélik őket a távhőn maradásról, ott, ahol gyakorlatilag nem kötelező leválni a rendszerről” – mutatott rá a szakember.

Megpróbáltunk telefonon beszélni Budai Istvánnal, de mindeddig nem sikerült.

A fehér zónához tartozó kazánházak

A Tudor negyedi 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8, a Kövesdomb és a Meggyesfalvi negyedi, az Egyesülés és a Budai Nagy Antal negyedi kazánházak, a Bodor Péter sor, a Kárpátok sétányi 1, 3, az Ifjúság, az Aurel Filimon, a Bartók Béla és a Szabadság utcai 2-es. A felsorolt városrészekben lakók maradhatnak a távhőrendszeren, lehetőségük van igényelni a vízszintes elosztású rendszert vagy az egyéni megállapodás alapján történő számlázást. A fogyasztó maradhat a távhőn úgy is, ha semmilyen műszaki vagy számlázási változtatást nem igényel.

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében

A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta

A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta
2026. február 07., szombat

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás

Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás
2026. február 07., szombat

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen

Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását

A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását
2026. február 07., szombat

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen
2026. február 07., szombat

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt

Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.

A legtöbben megúszták bírsággal, de több vállalkozás is parkolópályára került a fogyasztóvédelmi ellenőrzések után
2026. február 07., szombat

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság

Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.

Saját zászlóval büszkélkedhet a Hubertus Vadásztársaság
2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
Hirdetés