
A húsvéti minivakációt kihasználva sok turista érkezett a székelyföldi üdülőtelepülésekre
Fotó: Haáz Vince
Parajdon megduplázódott a moldáv turisták száma, Tusnádfürdőn és Szovátán is több a vendég, mint tavaly ilyenkor. Jórészt megteltek a székelyföldi üdülőtelepülések a húsvéti minivakáció idejére, de van, ahol úgy tapasztalják, hogy a turisták kevesebbet tudnak költeni, mint a korábbi években.
2023. április 15., 09:172023. április 15., 09:17
Jót tett a székelyföldi idegenforgalomnak, hogy idén egymáshoz közeli időpontra esett a katolikus és ortodox húsvét, és a tavaszi vakáció is most zajlik, ugyanis
Nincs „teltház” Parajdon, de nagyjából 80 százalékban beteltek a szálláshelyek ezekben a napokban – mondta el megkeresésünkre Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke. Tapasztalataik szerint
„Lehet, hogy nincs még éppen annyi turista, de már a 2019-es évhez hasonlítható az idei. Ha nem jön közbe semmi, akkor – úgy néz ki – Sóvidéken jó lesz ez az év” – vélekedett. A változásokat illetően megjegyezte azt is, hogy
Az idegenforgalomból származó bevételeket illetően azonban nem számítanak olyan jó évre, mint amilyenek a világjárvány előtt voltak. Úgy tapasztalják ugyanis, hogy
Meglátása szerint ennek a gazdasági helyzet romlása, az infláció az oka.
Fotó: Barabás Ákos
A kikapcsolódási lehetőségeket illetően Moldován László elmondta, hogy a megszokott parajdi célpontok – a sóbánya, illetve a wellnessközpont – mellett
A parajdi Sószoros tavaly nagyon népszerű volt, idén az időjárás miatt mindeddig még nem volt nagyon látogatott. Földcsuszamlások is voltak a szorosban, az egyesület ennek a nagy részét már eltakarította, de még mindig van egy szakasza a tanösvénynek, ami nem járható – tájékoztatott a turisztikai egyesület elnöke, aki szerint napokon belül teljesen helyreállítják az ösvényt és újra bebarangolhatóvá válik a teljes Sószoros.
Fotó: Pinti Attila
Nem lehet panasz az idegenforgalomra most Tusnádfürdőn sem – közölte Molnár Ákos, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület vezetője.
– mondta. „Az elmúlt években kisebb volt az érdeklődés, de tavaly már érezhető volt a növekedés. Akkor még egészen márciusig voltak korlátozások, de már látszott a kiút a járványból és a turizmus kezdett fellendülni, de úgy látom, hogy idén kicsit még jobbá vált a helyzet” – fogalmazott.
Az például, hogy rövid volt a tél és keveset havazott, rossz hatással volt a turizmusra Tusnádfürdőn, akárcsak más hegyi üdülőhelyeken. „Olyankor kevesebben jönnek.
– közölte Molnár Ákos.
„Hál’istennek mindenhol van vendég”, érződik a hatása annak, hogy vakáció van és hogy idén a katolikus és ortodox húsvét szinte egyidőben van – mondta a Szovátán tapasztalható helyzettel kapcsolatban Bereczki István. A Szovátai Turisztikai Egyesület vezetője úgy látja, hogy
Fotó: Haáz Vince
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
1 hozzászólás