Fél lábon

2001-ben történt meg a baj velem – meséli Gráncsa József. – Azóta jóformán az utcáról élek. Utolsó percig dolgoztam én, míg megtörtént a probléma, s jó, beismerem, hogy az én hülyeségem volt, de attól eltekintve valahol én es ember vagyok. Annyi helyre eljártam munkát keresni, de olyan válaszokat kaptam, hogy az Ön részére ebben a városban hol keressünk munkát, s evvel ki voltam fizetve. S tetszett látni, hogy honnét keresem a kenyeremet...

Rendőrös bevezető

Néha a rendőrök megfognak, kivisznek a posztra, megbüntetnek, tőlem azt kérik: Dă-mi autorizația pentru cerșit! (Mutasd meg a koldusengedélyedet!) Nemrég azt találtam mondani, ki az ördög ad nekem engedélyt, hogy kéregessek. Mai ai și gură? (Még pofázol is?) Odaírtak egy százast. De volt olyan is, hogy 150 lejes büntetés kaptamt. Máskor megtörtént, hogy ott voltam a Sensiblúnál, jöttek, elkergettek. Elmentem a lottósokhoz, hát öt perc múlva esment dudáltak. Hai la plimbare! – mondták, s elvittek az Isten háta mögé, s ott kiraktak. Kivittek a Kalibáskőhöz. Gyere bé gyalog! Ez volt a büntetés. Tudták, hogy olyan hamar nem tudok visszaérni, hogy álljak vissza kéregetni. Béjöttem az Olt hídjáig, ott egy úr megállott, s béhozott a központig.

Azelőtt

38 éves vagyok. Míg megtörtént a baj, addig mindig dolgoztam. Egy ideig a Csibész Alapítványnál asztalosmunkával, s Zöld Lajos bácsinál az Edőalatt kartonpapírt préseltünk. Nem féltem sose a munkától, s most se félnék, csak tudnám, hogy hol van munka.

Kétéves koromtól a somlyói árvaházban voltam, egészen 23 éves koromig, s Tiszti pap bácsin keresztül mentem a Csibész Alapítványhoz dolgozni. Valamikor próbáltam elékeríteni a szüleimet, vagy legalábbis halványan nyomukba eredni, de nem sikerült. Születésileg gyergyóalfalusi vagyok. Annyira jutottam, hogy néhány bátyámat, apumnak a testvéreit megismertem, de a szüleimről ők sem tudtak. Velük sem tartom a kapcsolatot. Azt kell mondjam őszintén, ha az ember nem ép, ha valami baja van, félszeg vagy alacsonyabb fokon van, akkor már le van nézve. Nem bírtam, hogy ott üljek nálik, mert a kényszerülés, az kényszerülés, egy darabig tartnak, aztán megmondják, hogy eddig volt, keress más helyet. (...)

A baj gyorsan jön

2001-től vagyok fél lábú. Felmentem, ahova nem kellett volna, a 15-ös trafóra. Az egész mindenség egy villanykivágásnak a következménye. Mondogattuk, jöjjenek, kössék vissza, kifizetjük az elmaradást. Addig jöttek, hogy a cukrom felszökött, s vissza akartam kötni a villanyt. Sikerült a kötés, csak a lejövetellel volt a baj. Nem olyan helyre léptem, ahova kellett volna, megcsúsztam, s levágódott.

Hazajöttem a kórházból három és fél hónap után, friss sebekkel, s úgy es mentem, kerestem valami munkalehetőséget. Sokat voltam a „sommerosztályon”, a „handicap irodában”, de eredménytelenül.
Igaz, dolgoztam egy valakinél inoxmunkával, de megfogták a kontrollok, s utána már nem merte engedni. Azóta zengem mindenkinek, akivel szóba állok, a lottós előtt szombat–vasárnap, vagy így hétköznap a Romarta-soron, hogy valami munkát tudnak-e rendezni? (...)

Az interjú teljes szövege a december 30-ai Csíki Hírlapban olvasható.