
Fotó: Fülöp Sándor
A zord időjárás sem tudta eltántorítani a templomszentelési évfordulót és védőszentet ünnepelni vágyókat. A jövő évi jubileumi készület részeként kívül-belül megújuló székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomra Tamás József nyugalmazott püspök kért áldást csütörtökön, a búcsús szentmisén.
2020. október 01., 22:052020. október 01., 22:05
A székelyudvarhelyi Bethlen lakótelepi katolikus közösség, a szomszédos egyházközségek hívei, a lelkipásztorok, más felekezetű testvérek majd’ két évtizede tanúi annak, hogy eshet bármekkora eső a búcsús szentmise előtt és után, a Kis Szent Teréz tiszteletére érkező zarándokoknak nem kell használniuk az ernyőt. Idén a járványhelyzet és a távolságtartási követelmények miatt a szokásosnál többen nem fértek be a templomtérbe. Noha a sátrak készenlétben álltak,
Fotó: Fülöp Sándor
A templombúcsút megelőző három estén Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, székelylengyelfalvi plébános lelkigyakorlattal hangolta a helyi közösséget a templom- és az egyházközség ünnepére. A búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József nyugalmazott püspök személyes patrónusai, Szent József illetve Szent Márton mellett, kedves szentjei között tudja Lisieux-i Kis Szent Terézt, akinek önéletrajzát lebilincselőnek érzi.
Fotó: Fülöp Sándor
Kiemelten azért a lelkiségért, amely közkedveltté tette őt, és életének mindössze huszonnégy éve alatt az életszentség magaslatára vezette. Nem vágyott csodaművelő szentté lenni, az ő lelkisége az, amit Jézus a gyermekség evangéliumaként állított lelki szemeink elé. Jelesül, hogy olyanná kell válnunk, mint a gyermekek. Szeretettel megtöltött leghétköznapibb tetteink, egyszerű cselekedeteik Isten előtt imádsággá formálódnak. Lisieux-i Terézt egyrészt ez, a kis útnak nevezett lelkiség tette naggyá, másrészt, mert mindig azt kereste, hogyan tudna jobban kapcsolódni Istenhez. Utóbbihoz a karmelita, szemlélődő létmód és az imádság nyújtott biztos alapot valamint Szent Pál apostol Szeretethimnuszából ihletődött felismerése: a szeretet a legnagyobb. Életcélját a már-már szállóigévé vált vallomásában így foglalta össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” A püspök atya búcsús útravalója: legyen ez minden keresztény ember életcélja!
Fotó: Fülöp Sándor
A szentmisén közreműködött a Iubiate Deo vegyeskar és a gyermek szkóla Székely István kántor-karnagy vezényletével.
Fotó: Fülöp Sándor
Jubileumra készülnek
Egy év múlva a templomszentelés 20. évfordulóját ünnepli az egyházközség. A jeles eseményre készülőben sor került a templom teljes körű felújítására. A munkálatok során felcsiszolták a templom márványpadlózatát, újraszínezték a belső falakat. Új kárpitborítást és új színt kaptak a liturgikus bútorok, valamint a hívek padjai. Új padlóburkolatot fektettek le a sekrestyében és a kóruson. Új formát kapott a templombejárat, minőségi gránitburkolatot a járófelület, és elkészült egy új mozgássérült feljáró. Aztán a templom külső falait színezték újra. Új kockakőburkolás került a templomudvarra és autóbejáróra. Ugyanakkor a plébánia udvara is megújult: kicserélték az elavult víz-, szennyvíz- és esőcsatorna-hálózatot, és új kockakő járófelületet kapott az udvartér, valamint új nyílászárók kerültek az épület nyugati homlokzatára – mondta el a köszönetek rendjén Tamás Huba lelkipásztor, a munkálatok koordinátora. Hálagondolatokat fogalmazott a helyi és megyei pályázatkiíróknak, valamint azoknak a vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik adományukkal vagy munkájukkal járultak hozzá a költségek fedezéséhez.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!