
A helyi termékek iránt is megnőtt az igény az elmúlt időszakban. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A világjárvány egyik hozadéka, hogy a kistermelők mellett egyre többen ültetnek zöldséget a kertjükben, telepítenek gyümölcsfát az udvarukon, vagy tartanak háztáji állatot. A falvak mellett a városon élők számára is felértékelődött a sertés, tyúk, vagy nyúl tartása, mert úgy vélik, az biztos, amit saját maguk megtermelnek.
2020. szeptember 22., 10:402020. szeptember 22., 10:40
Minél kisebb egy város, annál többen tartanak háztáji állatokat – válaszolta érdeklődésünkre Fazakas Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei elnöke. A szakember elmondta, vannak törvények és szabályok, hogy mit lehet és mit nem, de ezek inkább akadályozzák a gazdálkodókat, vagy azoknak nyújtanak kapaszkodót, akik nehezen viselik az állattartásból származó szagokat.
A lakott településeken kétféle állattartás létezik – magyarázta a szakember. A farm, amely egy engedélyezett állattenyésztő egység, illetve a háztáji kategória; utóbbiban egy-egy család megtermeli saját maga számára a szükséges húsmennyiséget, legyen az akár sertés, akár szárnyas.
– magyarázta.
Fazakas Miklós szerint minél kisebb egy város, annál többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy saját maguk neveljenek állatot. „Még Marosvásárhelyen is sok helyen, de Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, ahol udvaros házak vannak, ott szinte természetes, hogy háztáji állatot is tartanak” – tette hozzá, akárcsak azt, hogy az ilyen kisebb terjedelmű állattartás egyfajta biztonságot nyújt a családoknak, hiszen a világjárványról nem lehet tudni, hogyan alakul, lesznek újabb szigorítások, vagy nem.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!