
Fotó: Gov.ro
Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.
2025. december 02., 19:432025. december 02., 19:43
2025. december 02., 19:512025. december 02., 19:51
A képviselőház és a szenátus együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök elmondta, hogy ez a jogszabályjavaslat
egy társadalmi igazságtalanságot orvosol,
fenntarthatóbbá teszi nyugdíjrendszert,
elfogadása pedig az uniós helyreállítási források lehívásának egyik feltétele.
Beszédében a miniszterelnök emlékeztetett, hogy a tervezet előző változatát 5-4-es szavazataránnyal elutasította az alkotmánybíróság, mert a kormány nem várta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményezését.
– tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.
Bolojan ismertette a tervezet lényegét. Eszerint a korábbi 10 év helyett
A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a tervezet egy társadalmi igazságtalanságot orvosol, mert
Bolojan szerint a tervezet második hatása, hogy 'szilárd alapokra helyezi' a gazdaságot, mivel Románia az utolsó előtti helyen áll Európában az aktív népesség számának tekintetében. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy
Szerinte azzal, hogy a kormány november 28-án elindította a felelősségvállalási eljárást, elhárult az a veszély is, hogy Románia uniós forrásokat veszítsen el a határidő túllépése miatt.
A kormány a kedd reggeli rendkívüli ülésén hagyta jóvá a tervezet végleges változatát. Ioana Dogioiu kormányszóvivő a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy
Az alkotmány szerint a kormány felelősséget vállalhat a parlamentben egy programért vagy törvénytervezetért. Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi frakcióvezetője kedden bejelentette, a hogy
az ellenzéki párt nem támadja meg az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet,
és bizalmatlansági indítványt sem nyújt be ebben az ügyben.
A tervezetet megtámadhatja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság.
Az alkotmánybíróság október 20-án alkotmányellenesnek nyilvánította a tervezet előző változatát. A testület arra hivatkozott, hogy a kormány a CSM – amúgy csak konzultatív jellegű – véleményezése nélkül terjesztette be a parlamentbe.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy
A politikus a parlamentben nyilatkozott erről a sajtónak, miután a kormány felelősséget vállalt a tervezetért.
Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e Ilie Bolojan miniszterelnök lemondását, ha az alkotmánybíróságon elbukik a tervezet, Grindeanu kijelentette: reméli, hogy a jogszabályjavaslat kiállja majd az alkotmányosság próbáját, mert
A PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, amiért a tervezet nem készült el korábban. Hozzátette: reméli, hogy az Európai Bizottság figyelembe veszi a kormány lépéseit. Ezzel arra utalt, hogy Románia uniós kötelezettségvállalása szerint ezt a törvényt november 28-ig el kellett volna fogadni.
Idén már karácsony előtt lejár a jövő évi gázolaj-támogatásra vonatkozó előzetes kérelmek benyújtási határideje. A jogosultak idén még nem kapták meg a második negyedévre járó összegeket, a megkésett juttatásról is érdeklődtünk az APIA-nál.
A bírák és ügyészek nyugdíjreformjának elfogadása Bolojan szerint egyszerre orvosol társadalmi igazságtalanságot, teszi fenntarthatóbbá a rendszert, ugyanakkor az uniós helyreállítási források lehívásának egyik feltétele is.
A Nagy Egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Loránd.
Marosvásárhely december 3-án, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda december 4-én este igyekszik megmutatni értékeit az M2 magyar televízió műsorában, Székelyudvarhely pedig egy nappal később. Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa címért szállnak versenybe.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki a DNA szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert, hogy elősegítse egy szerződés megkötését.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
A SMURD csapatai 4537 sürgősségi helyzetben levő személynek nyújtottak orvosi segítséget a december elsejei hosszú hétvégén.
Medve tévedt hétfőn este a brassói Coresi bevásárlóközpont parkolójába, illetve az üzletek elé.
A hagyomány folytatódik: a tavalyi után idén is látványos érkezéssel készül a Rádió GaGa Mikulása Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!