
A bölöni unitárius templom már építésének évében, 1895-ben az unitárius zsinat helyszíne volt
Fotó: Tana Zoltán
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
2026. április 09., 21:042026. április 09., 21:04
Bölönt az unitáriusok fellegváraként tartották számon, hiszen a Pákei Lajos tervei alapján újra felépített unitárius erődtemplom méretében és stílusában az egyik legkiemelkedőbb a háromszéki műemléktemplomok közül, építésekor a térség legnagyobb unitárius gyülekezetének hajléka volt.

Mihail Tîrnoveanu húsvétvasárnap Bölönben vonult fel, ahol a helyiek szerint uszító és történelemhamisító állítások hangzottak el. A történtek miatt megszólalt Kozma Albert unitárius lelkész is, aki közösség elleni támadásról beszélt.
A templom eredetéről Mihai Tîrnoveanu, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült a Nemzet Útja (Calea Neamului) vezetője azonban mást gondol,
A helyi unitárius lelkész beszámolója szerint Tîrnoveanu meggyőződésének indulatos, provokatív felvonulás keretében adott hangot húsvétvasárnap Bölönben. A történtek után
a Magyar Unitárius Egyház történelemhamisítással vádolta a szervezet vezetőjét, cáfolva az állításait,
a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat pedig elítélte a magyarellenes uszítást és ígérte, hogy az eset kapcsán az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak.
Ugyanakkor Bölön ortodox lelkipásztora, Ovidiu Atanasie Găitan kijelentette: az egyházköség nem vesz részt politikai, történelmi, identitásbeli állásfoglalásokban, kizárólag lelkipásztori és spirituális küldetéséhez marad hű.
Mihai Tîrnoveanu vasárnap szervezett felvonulást Bölönben
Fotó: Mihai Tirnoveanu/Facebook
A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala cáfolja a szervezetvezető állításának valóságtartalmát a bölöni unitárius templom tulajdonjogával kapcsolatban. Mint ismert, Tîrnoveanu a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben arról írt, hogy
Ezzel szemben az a tényállás – fogalmaznak az egyházi közleményben –, hogy a jelenlegi templom felépítése a helybeli unitárius egyházközség által történt 1893–1895 között, Pákei Lajos kolozsvári unitárius műépítész tervei alapján. A klasszicista stílusú templom soha nem tartozott más egyházhoz vagy egyházközséghez,
„Meggyőződésünk, hogy minden történelemhamisítási szándék és erre alapuló indulatszítás árt a bölöni közhangulatnak, és általában az erdélyi magyar és román közösségek, valamint felekezetek békés egymás mellett élésének. A Magyar Unitárius Egyház a kölcsönös tiszteletet és a becsületes együttműködést szorgalmazza minden jó egyházi és társadalmi ügy szolgálatában” – szögezte le Andrási Benedek főjegyző az egyház álláspontját közvetítő levélben.
Pákei Lajos tervezte a rendhagyó külsejű unitárius templomot
Fotó: Albert Kozma/Facebook
Léstyán Ferenc római katolikus lelkész, egyházi író, egyháztörténész által leírt adatok szerint Bölön először 1334-ben jelenik meg az oklevelekben, akkor még Belen néven.
Az is ismert, hogy 1334-ben plébániatemploma volt a településnek, amely Szent Katalin tiszteletére volt szentelve. A templom a gótikus kor alkotása volt, ezt a csúcsíves ablakok is bizonyítják. A vár építési ideje a 17. század elejére tehető.
– írja a szerző. Helyébe 25 méter magas kupolájú templomot emeltek, amelynek alapkövét 1893-ban fektették le, az építését 1896-ban be is fejezték. Ez a ma is látható unitárius hajlék, mely klasszicista stílusban épült.
Az adatok szerint a reformációig Bölön lakossága katolikus.
Már 1569-ben unitárius papja volt Sikó György személyében.
A történelmi források szerint már 1569-ben unitárius papja volt Bölönnek
Fotó: Albert Kozma/Facebook
Bölön község honlapján olvashatjuk, hogy a környék templomait tekintve szinte székesegyház méretű templomot emeltek Pákei Lajos tervei alapján. A Paphegyen magasodó templom, és
Ami az építészeti stílusát illeti, Tîrnoveanu értelmezése szerint „bárki, aki messziről megnézi a templomot, meggyőződhet róla, hogy ortodox, román, mert így néz ki.” A templom valóban különbözik a megszokottól, hiszen Pákei Lajos szakított a hagyományos templomépítészeti hagyományokkal, amint azt több forrás is megjegyzi. Több okot is említenek:
egyes információk szerint a kolozsvári építész Törökországból merített inspirációt a bazilikára emlékeztető templom tervezésénél és építésénél;
mások azt mondják – és ezt Kozma Albert lelkész is említette egy korábbi interjúban –, hogy az akkor Bölönben szolgáló, templomépítő lelkész, Lőfi Áron sugalmazására épült ilyenre a templom, aki miután Velencében szolgált, arra kérte az építészt, hogy az ottani székesegyház tervei alapján készüljön el az épület.
A helyi ortodox lelkipásztor szerint a vasárnapi eseményt békés találkozásnak szánták
Fotó: Mihai Tirnoveanu/Facebook
Az ortodox virágvasárnapon, amikor a bölöni magyar közösség húsvét első napját ünnepelte, a szélsőségesen nacionalista Nemzet Útja tagjai Kozma Albert beszámolója szerint
Mindezt azért tették, hogy felhívják a figyelmet a helyi román közösség évszázados elnyomására. A történtekre reagálva a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményében úgy fogalmazott: ezzel ünnep méltóságát sértették meg, hanem közvetlenül érintették az itt élő magyar közösség biztonságérzetét is.
Éppen ezért jelzik az esetet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, és mélységesen elítélik, hogy egy közösség vallási ünnepét ilyen módon megzavarják.
– fogalmazott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője.
A templom építészeti sajátosságai Tîrnoveanu szerint egyértelműen ortodox templomra utalnak
Fotó: Albert Kozma/Facebook
A történtek kapcsán felmerült a helyi ortodox lelkipásztor, Ovidiu Atanasie Găitan neve is, aki Bölönben fogadta Tîrnoveaut és társait. Noha a szervezet vezetőjének beszámolójából úgy tűnhet, az ortodox lelkész festett negatív képet a magyarokról, és sugallta azt, hogy embertelen bánásmódban részesítik a helyi román közösséget, Kozma Albert megkeresésére Găitan azt mondta, ő nem beszélt ilyesmiről, sőt
Ezt később Tîrnoveanu bejegyzése alatt is világossá tette. Mint fogalmazott, a virágvasárnapi esemény az imádságnak, a békés találkozásnak volt szentelve, és ebben a szellemben tisztelettel, jóhiszeműséggel fogadtak mindenkit, aki ezen részt kívánt venni. Megértik, hogy az esemény utólagos bemutatása feszültséget keltett a helyi közösség körében, de hangsúlyozzák, hogy
„Sajnáljuk az esetlegesen okozott nyugtalanságot, és azt kívánjuk, hogy az emberek közötti kapcsolatok ismét a tisztelet, a nyugalom és a kölcsönös megértés jegyében rendeződjenek, ahogyan az mindig is jellemezte az itt élők együttélését.
– fogalmazott. A lelkipásztor hozzászólására válaszolva Tîrnoveanu annyit jegyzett meg: sajnálattal vette tudomásul a magyar sajtó reakciót, és hangsúlyozta, bejegyzései kizárólag személyes véleményét tükrözik.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6. és 9. között több mint ezer gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.
Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Leszállították azt a 14,5 millió lejes Da Vinci robotsebészeti eszközt a csíkszeredai kórházba, amellyel a jövőben minimális beavatkozással és nagyobb precizitással végezhetnek elsősorban onkológiai műtéteket. A gépeket a sajtónak is megmutatták.
A marosvásárhelyi vegyipari kombinát és a Romgaz közötti tárgyalásokat nem tudják befolyásolni, de a miniszterelnök segítségét kérik a műtrágyagyár megmentése érdekében – ígérték a szakszervezeti vezetőkkel találkozó Maros megyei parlamenti képviselők.
A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított – hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) pénteken Dani Kinga Emléknapot szervez a Domb utcai mozgásparkban. Az esemény célja a kiváló sepsiszentgyörgyi sportoló emlékének megerősítése, valamint a játszótér kellemesebbé tétele.
Visszatért a tél április közepén a hegyvidéki térségekbe: csütörtökön vékony hóréteg rakódott le Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is: a webkamerák felvételei havas tájat mutatnak a szeszélyes áprilisi időjárás következtében.
Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Afrikai sertéspestis jelenlétét igazolták egy elhullott vaddisznóban a „Gödrös” nevű területen – tájékoztatták a sertéstartó gazdákat az illetékes hatóságok.
Az ortodox húsvétot megelőző héten 2,151 millió lejre róttak ki bírságot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) felügyelői.
1 hozzászólás