Fejlődőben Hargita megye északi része

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Útjavítás, fürdőfelújítás, útátadás Gyergyóditró és Gyergyótölgyes között a Cengelléren, valamint munkálatellenőrzés a borszéki Tündérkertben, illetve az Ősforrás-mofettánál – Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke Hargita megye északi régiójába látogatott november 24-én.

Csibi Márti

2010. november 24., 20:202010. november 24., 20:20

2010. november 25., 13:322010. november 25., 13:32

2010-ben 60 kilométernyi új aszfaltot sikerült ráhúzni a megyei utakra, köszönhetően a Hargita Megye Tanácsa által kiaknázott sikeres pályázatoknak és az átcsoportosított pénzeknek – közölte szerdai látogatásán Borboly Csaba elnök. Ditró és Tölgyes között 2,5 kilométerrel, míg Orotva és Borszék között 0,8 kilométerrel lett hosszabb az aszfaltozott útszakasz. Ditrót és Tölgyest most már csupán 19 kilométernyi aszfaltréteg választja el egymástól, köszönhetően a 909 ezer lejes beruházásnak.

Az Orotva–Borszék közötti megyei út részleges felújítása nagy segítség a térségben lévő települések számára, hiszen egyrészt összekapcsolja Gyergyót a fürdővárossal, másrészt pedig 30 kilométerrel csökkenti a távolságot Borszék és Csíkszereda között. Az útszakasz teljes felújítására három évet szánnak, az út menti masszív támfalak állítását is magába foglaló projekt 1 250 000 lej értékű beruházást jelent.

„Ez a beruházás egy újabb lépés, hogy elérjük célunkat, és hogy az egész térséget turisztikai parkká alakítsuk át tanösvényekkel, túraútvonalakkal, barlanglátogatási és természetesen fürdőzési lehetőségekkel” – adott hangot véleményének Mik József borszéki polgármester. A településen az utóbbi időben 250 000 lejes beruházást hajtottak végre: sétányokat, fedett mofettát alakítottak ki, és az arra látogató turisták számára fedett pihenőhelyet létesítettek az ősforrásnál.

A székelyföldi népi feredők rendbetételére szervezett kalákák része volt a Tündérkert is: idén kilenc településen 11 fürdőhelyet újítottak fel. A turisztikai minisztérium a hagyományos népi fürdők fejlesztésére 4 millió lejt utalt a megyének, a helyi önkormányzatoknak, önrészként a megfelelő szakhatósági engedélyek megszerzéséről kellett gondoskodniuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton

Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton
2026. május 03., vasárnap

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében

Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében
2026. május 03., vasárnap

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön

Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

2026. május 02., szombat

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi

Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi
2026. május 02., szombat

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban

A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban
Hirdetés
2026. május 02., szombat

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben

A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben
2026. május 02., szombat

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette

Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette
2026. május 02., szombat

223-an vesztették életüket közúti balesetben januártól márciusig a romániai utakon

Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.

223-an vesztették életüket közúti balesetben januártól márciusig a romániai utakon
Hirdetés