
Fotó: Bodnár Arthur
Több olvasónk is jelezte, hogy Székelyudvarhely egyetlen körforgalmánál a sofőrök sokszor nem tudnak helyesen közlekedni. A panaszok többnyire az irányjelzésről való megfeledkezésre, valamint az elsőbbségadás szabályára vonatkoztak. Eszerint egyesek nem tudják, kinek kell elsőbbséget adni, így sokáig feleslegesen időznek, vagy körültekintés nélkül behajtanak a körforgalomba, mások pedig elfelejtik jelezni haladási irányukat.
2010. október 06., 18:422010. október 06., 18:42
2010. október 20., 12:382010. október 20., 12:38
Fotó: Bodnár Arthur
Az ügyben megkerestük Ioja Viorelt, a udvarhelyi közlekedésrendészet vezetőjét, aki elmondta, ők is észlelték a tényt, miszerint sokan nem ismerik a körforgalomban használatos szabályokat: „Valóban nagyon sok sofőr van, aki nem tudja a szabályokat, de szerencsére eddig még nem történt baleset. Ilyen megközelítésből ez a forgalmi rendszer hasznosabb, mint a jelzőlámpa, ugyanis nincsenek nagy forgalmi dugók” – közölte Ioja. Ugyanakkor a rendőr azt is elmondta, hogy már büntettek meg sofőröket ilyen esetekben, mert nem ismerték a szabályokat.
Fotó: Bodnár Arthur
A közlekedési szabályok értelmében a sofőr minden mozdulatát kell jelezze, így a körforgalomba való behajtási szándékot, majd a kihajtást is. Elsőbbsége annak a járművezetőnek van, aki már a körforgalomban közlekedik, így ha be akarunk menni, előbb el kell engednünk a bent lévőket. Ugyanakkor az is elő van írva, hogy a kereszteződésektől, így a körforgalomtól 25 méter távolságban nem szabad megállni. Amennyiben a sofőrök nem tartják be ezeket a szabályokat, akár 175 lejes pénzbírságot és 3 büntetőpontot is kaphatnak – tudtuk meg Ioja Vioreltől.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.