
Kilenc kategória 45 döntőse közül kerülnek ki a legjobbak
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Újraütemezték a tavaly novemberre tervezett Best of Sepsi gálát, ahol azokat a városlakókat köszöntik, akik odaadással végzik munkájukat, és kedvességgel, figyelemmel viszonyulnak a helyi közösséghez. Bár a szervezők kénytelen voltak három hónapot halasztani, február 10-én 18 órakor a Tamási Áron Színházban sor kerülhet a díjátadóra.
2024. január 15., 16:592024. január 15., 16:59
A város önkormányzata tavaly szeptemberben indította útjára a projektet, amellyel céljuk szebbé, élhetőbbé tenni Sepsiszentgyörgyöt. A Best of Sepsi – Legek Gáláján
A lakosság kilenc kategóriában jelölhette kedvenceit, közülük került ki az a 45 döntős, akikre november 2-ig lehetett szavazni.
Közel 42 ezer szavazat érkezett be, a legtöbbet az aktivisták, önkéntesek, szociális munkások kategóriájának döntősei vonzották be, összesen 6315-öt. Őket a város biztonságáért dolgozók, a vészhelyzetkezelők követik összesen 5245 szavazattal.
Az ünnepélyes díjátadót, amelyen a kilenc kategória legjobbjai részesülnek elismerésben, a kormány költségcsökkentő intézkedéseinek következtében halasztotta el az önkormányzat tavaly, idén viszont megfelelőnek tűnnek a körülmények a megszervezésére.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!