
Régi, korhadt telefonoszlop Gyergyószentmiklóson. Nem kímélte a vihar
Fotó: Balázs Katalin
Károkat okozott a kedd esti vihar Gyergyószék településein, a katasztrófaelhárító egységek beavatkozására néhány esetben szükség volt. Kidőlt fákat, ágakat távolítottak el a Bucsint átszelő, a Gyilkos-tó felé vezető országútról, illetve a libáni útról. Alfaluban telefonoszlopok dőltek az úttestre, és ezekkel együtt a vezeték is leesett.
2018. június 13., 16:372018. június 13., 16:37
A kedd esti erős széllökésekkel, villámlással, helyenként jégesővel érkező, egyébként viszonylag rövid ideig tartó vihar nem hagyta nyomok nélkül Gyergyó térségét. A Hargita megyei tűzoltóság közleményében arról számol be, hogy
„Alszegben összesen öt telefonoszlop dőlt ki. Volt, amelyiket teljesen fel kellett darabolnunk, de olyan is, amit csak elfordítottunk az útról. Ezek mellett még kettő-három áll úgy, hogy bármikor kidőlhet” – számolt be lapunknak Borsos Ferenc, a gyergyóalfalvi önkormányzat katasztrófalehárító egységének felelőse. Hozzátette:
Éjszaka fél 3-ig tartott a probléma elhárítása. „Máshonnan nem kaptunk bejelentést, de még nem lehet pontosan tudni, hogy valójában mekkora a kár, mert az erdészeteknek, közbirtokosságoknak több időbe telik végigjárni a terepet” – tette hozzá Borsos Ferenc.
A Virág negyedben kidőlt fenyőt már reggel elszállították a mellékgazdaság emberei
Fotó: Balázs Katalin
A polgármesteri hivataloknál érdeklődve megtudtuk, valamennyi gyergyói településen tombolt a vihar kedd este, de a szerdáig ismert helyzetkép szerint jelentős károkat sehol nem okozott. Az erős szél fákat nyirbált és döntött ki legtöbb köz- és magánterületen.
Nagyobb ágak letöréséről is kaptak bejelentést a hivatalnál, összesen 15 ilyen esetet jegyeztek – tudtuk meg Fórika Krisztina szóvivőtől.
Az ország több részéhez hasonlóan Hargita megyében is sárga vihar- és árvízjelzés van érvényben péntek reggel 8 óráig – figyelmeztet a tűzoltóság. Arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogy
Az autótulajdonosoknak azt tanácsolják, erősen szeles időjárás esetén járműveiket biztonságos helyen parkolják le, lehetőleg távol a fáktól, oszlopoktól.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!