
Fotó: Geréb Krisztina
A fagyi idényt búcsúztatta Csaba testvér gyerekeivel szerdán Székelyudvarhelyen. A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló Helyi Boltot ellepték a gyerekotthon lakói, akik maguk is rendszeresen kiveszik a részüket a kerti munkából.
2020. október 01., 17:102020. október 01., 17:10
2020. október 01., 17:282020. október 01., 17:28
Böjte Csaba ferences szerzetes úgy véli, a székelyföldi gazdákat tudatosan, vásárlási döntéseinkkel kell segítenünk, hiszen a helyi termékek felveszik a versenyt a világ bármely részén előállított termékekkel.
Kézműves készítésű málnás, csokis gombócok várták a kicsiket szerdán délután, amikor Böjte Csaba testvér gyerekei elárasztották az alapítványi működtetésű, leginkább udvarhelyszéki gazdák termékeit kínáló központi boltot. A fagyi szezon végén rövid énekléssel köszönték meg a gondviselést a gyerekek.
„Helyén van a szívünk és az eszünk is, és mi olyan fagylaltot akarunk enni, amit itt, Székelyföldön, kézműves módon készítettek” – mondta rövid beszédében Csaba testvér a gyerekeknek. A szerzetes úgy véli,
Amennyiben nem vagyunk tudatosak, vagy nem a helyben termelt vagy tenyésztett termék mellett döntünk, azzal a székelyföldi gazdák megélhetését is veszélybe sodorjuk – hangsúlyozta a szerzetes.
Fotó: Geréb Krisztina
Időnként paszulyt karóz, káposztát kapál, fát metsz a gyerekekkel Csaba testvér is a gyerekotthonok konyhakertjeiben. Úgy véli, nemcsak a gyerek szellemét kell iskolázni, hanem a kezüket, lábukat, vagyis az egész embert. Lényegesnek tartja a gyerekek bevonását a háztáji munkálatokba, hiszen, mint mondja: a vásárlással csupán statikus világkép alakul ki bennük.
A helyi termékek előnyben részesítésével a gazdákat tudatosan segítjük – hangsúlyozta Csaba testvér. A szentegyházi vagy csíki kézműves kenyerek, az udvarhelyi fagylalt, a gyergyói kolbász, a nyárádszeredai vagy tekerőpataki sajt felveszi a versenyt bármilyen világcég által készített termékkel. Ám mivel ezeket nem utaztatják több száz kilométeren keresztül, jobbak, tisztábbak, egyszerűbbek, egészségesebbek is – biztatott helyi termékek fogyasztására a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.
Fotó: Geréb Krisztina
Székelyudvarhely 70 kilométeres körzetéből 103 termelő mintegy 1200 termékét kínálja a Civitas Alapítvány Által működtetett Helyénvaló Helyi bolt, amely a helyi kistermelők és a tudatos vásárlók között próbál hídszerepet betölteni. Termékkóstolókat szerveznek vásárlóknak, képzéseket a kistermelőknek, illetve kiszállítják az akár online rendelt árut is (helyenvalo.ro). A közösségi hálón árujukat kínáló hagyományos termelőkkel szemben az itt rendelt vagy vásárolt termékek bevizsgáltak, kontrolláltak és hivatalos tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!