Hirdetés
Hirdetés

Ezzel nem számoltak, és most késik a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető rendezése

A temető egyik része és a meglévő ravatalozó bővítése még várat magára. Hiányoznak a sétányok és a víz •  Fotó: Sándor Csilla

A temető egyik része és a meglévő ravatalozó bővítése még várat magára. Hiányoznak a sétányok és a víz

Fotó: Sándor Csilla

Nem halad a tervek szerint a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető rendezése, illetve a ravatalozó bővítése. Nem várt bonyodalmak miatt a kivitelezés érdekében kiírt közbeszerzési eljárást meg kell ismételni.

Kovács Attila

2017. július 31., 12:142017. július 31., 12:14

Többszöri halasztás után idén úgy tűnt, elkezdődik a Kalász lakótelepi sírkert régóta várt rendezése, amely a kavicsozott sétányok kialakítása, a vízvezeték és a közvilágítás kiterjesztése, padok elhelyezése mellett a meglévő ravatalozó bővítését is jelenti. Egyelőre

nem halad a folyamat, késik a munka elkezdése.

Hirdetés

Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre azt mondta, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást kiírták, egy cég nyújtott be ajánlatot, de meglepetésre az nagyobb volt, mint a kiírásban szereplő becsült összeg, amelyet a korábban elkészült megvalósíthatósági tanulmány alapján állapítottak meg. „Visszaadtuk a tervezőnek az anyagot, hogy nézze meg, kell-e újra értékelni, és mi a teendő. Miután megnézte,

kiderült, hogy a tanulmány által a több évvel ezelőtti bérekkel számolt költség ma már nagyobb, mivel azóta jelentősen emelkedtek a minimálbérek”

– magyarázta az alpolgármester. A becsült értéknél nagyobb összegű ajánlatot nem fogadhatták el, így

a közbeszerzési eljárást érvényteleníteni kellett,

és a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálására volt szükség a jelenlegi bérköltségek figyelembe vételével. A változtatásokat tartalmazó tanulmányt pénteki ülésén fogadta el a megyeszékhely önkormányzati képviselő-testülete, ezt követően új közbeszerzési eljárást írnak ki. Szőke Domokos szerint ennek lejárta és a nyertes pályázóval történő szerződéskötés után a munkát elkezdik, és van esély rá, hogy még idén be is fejezzék a sírkert rendezését.

Ismétlődő akadályok

Egy évvel ezelőtt a közbeszerzési törvény módosítása és az elektronikus közbeszerzési rendszer leállása miatti hosszú kényszerszünet volt a munkálatok halasztásának oka. A temető 32 ezer négyzetméteres kibővített területén szükséges munkálatokat korábban négy szakaszra osztották fel, tavaly ennek felén, azaz 1,6 hektáron szerették volna a kövezett sétányokat kialakítani, padokat, szemeteskukákat elhelyezni, kibővíteni a vízvezetéket, felszerelni a karos kutakat, fákat ültetni, biztosítani a közvilágítást. A terület rendezése mellett a ravatalozó épületének bővítését tartalmazza a megvalósíthatósági tanulmány: az építmény előterét beépítenék, kétoldalt ablakokat, illetve bejárati ajtót tennének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
Hirdetés