Már csak alig pár nap maradt hátra, folyó hónap utolsó napján jár le ugyanis a határidő a gázolaj-támogatással kapcsolatos előzetes kérelem leadására. Eddig a tavalyi igénylők mintegy kilencven százaléka gondolta úgy, ezúttal is igénybe veszi ezt a típusú támogatást.
2011. december 27., 13:152011. december 27., 13:15
2011. december 27., 15:142011. december 27., 15:14
Az illetékesek szerint a tavalyihoz hasonló számú kérés lesz gázolaj-támogatásra
Körülbelül 350 kérést várunk, ennek 90 százalékát nyújtották eddig be, a gazdák folyamatosan jönnek a kérések leadásával – tájékoztatott Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója már korábban felhívta arra figyelmet, aki nem teszi le az előzetes támogatási kérelmet, az 2012 folyamán nem lesz jogosult a gázolaj-szubvencióra. Azaz nem kérheti a növénytermesztésben, állattenyésztésben, talajfeljavításban, illetve a mezőgazdasági területek öntözésében a gépesített munkálatok során elhasznált üzemanyagra a támogatást.
A szakminisztérium egyébként 1,20 lejjel támogatja a gázolajvásárlást, ami tulajdonképpen 1000 literre 281,5 eurót jelent. Az illetékesek egyúttal arra is felhívják az érintettek figyelmét, akikről az ellenőrzések során kiderül, hogy nem célirányosan használták fel a támogatást, azokra 5 ezertől 20 ezer lejig terjedő bírság róható ki. Hargita megyében egyébként 2010-re 278 termelő, míg 2011-re 351 gazda tett le előzetes támogatási kérelmet az APIA-hoz.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!