Minden, amit tudni kell a közeljövőben megnyitandó csíkszeredai hulladékudvarról

Képünk illusztráció <span class=• Fotó: Haáz Vince" class="img-fluid">

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

Új hulladékátvevő ponttal gazdagodik Csíkszereda, ennek megnyitására azonban még várni kell. Addig is utánajártunk, hogy mit kell tudni erről a létesítményről.

Nagy Lilla

2024. augusztus 23., 18:212024. augusztus 23., 18:21

Kifejezetten lakossági használatra hozzák létre a csíkszeredai hulladékudvart, amelynek a megnyitási dátuma még nem ismert. Kérdésünkre az Eco-Csík igazgatója, Pál Tamás elmondta, hogy mi várható e téren, hogyan működik majd a hulladékudvar.

A hulladékudvart az Eco-Csík Kft. hulladékgazdálkodási vállalat új telephelyén nyitják majd meg, a Hajnal utca 34. szám alatt.

A csaknem 3000 négyzetméternyi területen a tervek szerint különböző hulladéktípusokat fogadnak majd, szelektíven, külön konténerekbe gyűjtve azokat.

A hulladékudvart bárki használhatja, a lakosok számára hozzák létre, méghozzá abból a célból, hogy azokat a nem kívánt dolgaikat is megfelelő helyre tudják leadni, amiket az általános szeméttárolók nem fogadnak.

Ilyen lehet a bútor, a törmelék, az elektronikai hulladékok, lejárt szavatosságú gyógyszerek, vagy éppen az akkumulátorok és elemek, de még kisállatok tetemét is befogadja a létesítmény.

A hulladékátvevő pont munkatársai garantálják majd azt, hogy

ezek a leadott hulladékok a megfelelő módon lesznek újrahasznosítva.

Pál Tamás, az Eco-Csík igazgatója példaként a gumiabroncsokat említette:

ha valaki leadja a már elkopott kerékgumikat, a hulladékponton dolgozók a megfelelő helyre adják majd tovább, így támogatva az újrahasznosítást.

A leadott hulladékokat külön konténerekbe gyűjtik, amint egy megtelik, elszállítják, de a Hajnal utcában többek között prések is helyet kapnak, hogy helyben össze tudják tömöríteni a papír- és műanyaghulladékokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 23., péntek

Hárman kerültek kórházba a Bucsin-tetőn történt baleset nyomán

Két felnőttet és egy gyereket szállítottak kórházba pénteken délután, miután közúti balesetet szenvedtek a Bucsin-tetőn.

Hárman kerültek kórházba a Bucsin-tetőn történt baleset nyomán
2024. augusztus 23., péntek

Teherautóval ütközött egy személygépkocsi Máréfalván

Kórházba került két nő, miután közúti balesetet szenvedtek pénteken délután Máréfalván – személygépkocsijuk egy teherautóval ütközött.

Teherautóval ütközött egy személygépkocsi Máréfalván
2024. augusztus 23., péntek

Gyógynövényismertető tanfolyamra lehet jelentkezni

Gyógynövényismerető eseménysorozatot indít az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi székhelyén. A tanfolyam során a gyógynövényeket nem csak tudományos szemszögből, hanem a mindennapi élet teljességének részeként is bemutatják.

Gyógynövényismertető tanfolyamra lehet jelentkezni
2024. augusztus 23., péntek

Egy időre elveszik a vizet Hargitafürdőn

Időszakos vízhiányra figyelmeztetik a hargitafürdőieket, ugyanis hétfőn napközben javítási munkálatokat végeznek.

Egy időre elveszik a vizet Hargitafürdőn
Egy időre elveszik a vizet Hargitafürdőn
2024. augusztus 23., péntek

Egy időre elveszik a vizet Hargitafürdőn

2024. augusztus 23., péntek

Kerékpározás közben is tehetünk a saját közösségünk ügyeiért

Idén szeptemberben is lesz Bikeathon.ms Marosvásárhelyen, amely egy helyi közösségi célokat szolgáló adománygyűjtő sportesemény.

Kerékpározás közben is tehetünk a saját közösségünk ügyeiért
2024. augusztus 23., péntek

Vége a rettegésnek, kilőtték a Csatószegnél emberekre támadó medvét

Ártalmatlanították a másodszorra is emberre támadó medvét Csatószeg közelében pénteken, miután gombászókra támadt a reggeli órákban és súlyos sérüléseket okozott egy 51 éves férfinek.

Vége a rettegésnek, kilőtték a Csatószegnél emberekre támadó medvét
2024. augusztus 23., péntek

Potápi Árpád János: a magyar legyen valóban lovas nemzet!

Lovas nemzet a magyar: ez a nimbusz még mindig létezik, de ezt tartalommal kell megtölteni – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Gyergyószentmiklóson.

Potápi Árpád János: a magyar legyen valóban lovas nemzet!
2024. augusztus 23., péntek

Fényes nappal támadt egy gombászó férfira a medve Csatószegen

Fényes nappal támadott meg egy férfit a medve Csatószeg környékén pénteken, több sérülést is ejtve az áldozat arcán, és végtagjain is.

Fényes nappal támadt egy gombászó férfira a medve Csatószegen
2024. augusztus 23., péntek

Kultúra, közösség és szórakozás a Farkaslaki Szenes Napokon

A Farkaslaki Szenes Napok 22. kiadását rendezik idén a Kalonda-tetőn. A rendezvény idei jelmondata „kultúra, közösség, szórakozás – mind egy helyen!”

Kultúra, közösség és szórakozás a Farkaslaki Szenes Napokon
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!