
Fotó: Barabás Ákos
Az idei év első öt hónapjában Romániában 12,8 százalékkal csökkent a bűnözés az előző év azonos időszakához képest – számolt be Cătălin Predoiu szerdán a belügyminisztérium megalapításának 163. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2025. július 16., 20:432025. július 16., 20:43
2025. július 16., 23:302025. július 16., 23:30
A belügyminiszter tájékoztatása szerint az erőszakos bűncselekmények száma több mint 21 százalékkal, a vagyon elleni bűncselekményeké 12 százalékkal, az utcai bűnözés pedig több mint 20 százalékkal csökkent – ismerteti az Agerpres. Predoiu kiemelte, hogy
Beszámolt arról, hogy az idei első öt hónapban az ügyészek irányítása alatt
Emellett több mint 2500 házkutatást hajtottak végre, és több mint 100 millió lej értékű vagyont helyeztek zár alá.
A családon belüli erőszakot elleni fellépésről elmondta, hogy
2020-ban még csak mintegy 50 ezer esetben avatkoztak be a hatóságok,
ez a szám 2024-re körülbelül 150 ezerre emelkedett,
és csak 2025 első öt hónapjában közel 50 ezer beavatkozás történt.
Közölte azt is, hogy Románia teljes jogú schengeni tagságának első öt hónapjában több mint 3500 illegális határátlépést akadályoztak meg a határrendészek, ami 73 százalékos csökkenést jelent a múlt évhez képest.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás