
Fotó: Mihály László
Szűknek bizonyult a megnövekedett forgalom számára a Gyimesbükkön áthaladó 12A jelzésű országút pünkösdvasárnap, ezrek zarándokoltak el a kontumáci templomhoz és a környékbeli történelmi emlékhelyhez.
2024. május 19., 21:422024. május 19., 21:42
2024. május 20., 22:432024. május 20., 22:43
Tizenhatodik éve már, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú másnapján második székelyföldi zarándokhellyé válik a gyimesi ezeréves határ környéke, a Bákó megyéhez csatolt erdélyi település, Gyimesbükk. Ezrek érkeztek pünkösdvasárnap Gyimesbükkbe, az összenemzeti zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz szerelvényeinek utasai mellett, sok száz motoros, számos autóbusz, kiskocsik és sok gyalogos igyekezett a Gyimesek legrégibb temploma melletti szabadtéri oltárhoz.
A monarchia egykori vonatállomásán a zarándokvonatot a Csíkszentimrei Fúvószenekar fogadta, a Gyimes-völgyi települések nevében Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere mondott beszédet, Oltean Péter gyimesbükki és Pap Imre gyimesfelsőloki polgármesterek jelenlétében, a zarándokokat pedig Tánczos Barna szenátor köszöntötte, majd
Kontumácon az ünnepi szentmise előtt rózsafüzért imádkoztak, elénekelték a Regina caeli (Mennyek Királynője) című ősi latin Mária-himnuszt, majd Antal Erzsébet, a Dani Gergely Általános Iskola magyar szakos tanárnője a vendégeknek röviden ismertette Gyimesbükk történetét.
Fotó: Mihály László
A misét megelőzően György Alfréd Kamilliánus-rendi szerzetes az asszisztencia kíséretében áldást mondott a közösségi életet jelképező új kontumáci műalkotásra, a domboldalon felállított, hét szentséget jelképező kőtömbökre, amelynek szimbolisztikája Xántus Géza képzőművészt dicséri.
A vendégeket Salamon József gyimesbükki plébános köszöntötte, majd elkezdődött az ünnepi szentmise, amelynek szónoka Vass Nimród, Gyimesfelsőlok ezüstmisés plébánosa volt.
Fotó: Mihály László
„Miután tegnap Csíksomlyón, ha ázottan is, de egy emberként kértük égi édesanyánk közbenjárását, ma itt, Kontumácon, a hon régi határán összegyűltünk a pünkösdöt, a Szentlélek kiáradását megünnepelni. Azzal a céllal, hogy újra találkozzunk, újra feltöltődjünk, lelkesedjünk” – kezdte szentbeszédét a felsőloki plébános, majd részletesen kifejtette az evangélium erről szóló tanítását, elmélkedése végen pedig egy szentbeszédében feltett kérdésre válaszolt: „Mi a mi feladatunk? Tanúskodjunk annak igazságáról, amiről meggyőződtünk, amiben hiszünk, s ahogy az evangélium mondja,
– zárta szentbeszédét Vass Nimród.
Fotó: Mihály László
A szentmisét követően a helyi Dani Gergely Általános Iskola diákjainak és a Mazai Tihamér lelkész által vezetett gyermekkórus ünnepi műsorát, valamint a Rácz Bíborka által felkészített bálványosi és tarhavasi gyermekek előadását tapsolták meg a zarándokok.
Ünnepi beszédet mondott Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, illetve Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki azzal kezdte beszédét, hogy
és ennek támaszaként Szabó Lőrinc Hazám keresztény Európa című versét adta elő, illetve magyarázta minden sorát, de
A folytatásban Frigyesy Ágnes Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke a zarándokvonaton begyűjtött 850 265 forint adományt adta át Tankó Előd kántor-tanítónak, a Határok Nélküli Csángó Gyermekek Egyesületének elnökének.
Fotó: Mihály László
A kontumáci események a nemzeti imák, a magyar, a mostani, illetve a régi székely himnuszok eléneklésével zárultak.
Mise után az egykori Magyarország legkeletibb, a 30-as számú őrházhoz leérkezett a Tamási Áron arcképével feldíszített mozdony, ennek megcsodálását követően a zarándokok a csíkszentimrei fúvószenekar vezetésével elindultak vissza a pályaudvarra, a zarándokvonat pedig a késő délutáni órákban indult vissza.
Fotó: Mihály László
Pünkösdvasárnap Gyimesbükkben több száz csendőr és rendőr teljesített szolgálatot. A bákói Alexandru cel Bun Csendőralakulat, illetve a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a zarándoklaton több ezren vettek részt, és incidensek nélkül zajlott.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
1 hozzászólás