
A Postaréten fennkölt hangulatban ünnepelt Marosvásárhely és a megye magyarsága
Fotó: Boda L. Gergely
A kellemes időjárásnak köszönhetően mintegy háromezren vettek részt a marosvásárhelyi Postaréten a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékező ünnepségen.
2017. március 15., 19:272017. március 15., 19:27
Előtte fiatalok vonultak Kossuth-nótákat énekelve – Kostyák Márton zenekarával – az Ifjúsági Háztól a postaréti emlékműig. Az összegyűlt tömeghez Péter Ferenc megyei tanácselnök, az RMDSZ megyei elnöke szólott, aki hangsúlyozta:
Megemlékező beszédet tartott Soltész Miklós magyarországi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is, aki elmondta, a forradalom kitörésekor arra figyeltek a magyarok, hogy a nemzetiségiekkel ne okozzanak viszályt, most az a dolgunk, hogy bátran kiálljunk magyarságunkért és a nemzetek békéjéért.
A szónoklatokat követően verssel, énekkel köszöntötték a tavaszi ünnepet, végül koszorúkat helyeztek el az emlékmű körül, különösen kedves jelenet volt a Rügyező nevű furulyazenekar kisgyerekeinek előadása.
Fotó: Boda L. Gergely
Az ünnepi program folyamán Lukács Bence Ákos csíkszeredai főkonzul felolvasta a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor üzenetét, amelyben – többek között – ez áll: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra”.
Az RMDSZ szászrégeni szervezete és a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet március 15-én délután fél öt órai kezdettel a római katolikus templomkertbe várta az ünnepelni, emlékezni vágyókat. A rendezvényt fúvószenekar nyitotta meg, köszöntőt mondott Székely György református lelkész, Vass Levente parlamenti képviselő, Nagy András, az RMDSZ szászrégeni szervezetének elnöke és Márk Endre alpolgármester. Felléptek az öreg cserkészek, a Florea Bogdan és az Augustin Maior Gimnáziumok, valamint a Petru Maior Műszaki Középiskola diákcsoportjai.
Délután 6 órától a Humana Regun Egyesület szervezésében az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében került sor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett Mese az elveszett szabadságról című előadás.
Felléptek a Csim-Bumm Ifjúsági-, és a Mini Csim-Bumm Gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Gyöngyvirág, a görgényüvegcsűri Csalogány, a marosfelfalui Biborka és a kisfülpösi Verőfény néptánccsoportok, valamint Virginás Árpád, Rafael Laura és Bondor Renáta előadók.
MPP-gálaest
Március 14-én este Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes előadótermében került sor a Magyar Polgári Párt által a nemzeti ünnep alkalmából szervezett gálaestre. Az est díszvendége Soltész Miklós államtitkár volt.
Biró Zsolt képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke ünnepi beszédében kiemelte: Ma Marosvásárhelyen nem érezhetjük magunkat szabadoknak, miközben huszonhét év után sem ismerjük a Fekete Március eseményeit kiprovokálókat! Megjegyezte: nem beszélhetünk szabadságról, ameddig nem írathatjuk olyan iskolába gyermekeinket, amilyenbe szeretnénk!
Soltész Miklós beszédében utalt a márciusi ifjak 12 pontjára, amely közül van néhány, amely ma is aktuális, vagy azért, mert nem valósult meg. Emlékeztetett arra, hogy a magyar forradalmárok sajtószabadságot kívántak, ma viszont a sajtó szabadossága, a média diktatúrája fenyeget. Az államtitkár kijelentette: mindezekért csak összefogással lehet küzdeni, az RMDSZ és az MPP összefogását pedig a Fidesz és a KDNP összefogásához hasonlította.
Az est folyamán Vasakarat díjjal tüntették ki a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot. A díjat Székely Szilárd, az iskola megbízott igazgatója vette át.
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
Az eredmények szerint a beteg az Európában terjedő vírustörzset kapta el, a megbetegedésnek tehát nincs köze az óceánjáró fedélzetén azonosított Andes-hantavírushoz, amely kizárólag Dél-Amerikában terjed.
Nicușor Dan államfő hétfőn konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
Hosszú restaurálási folyamat után felavatják május 22-én a gyimesbükki Rákóczi-várat. A nép körében Rákóczi-várként ismert erődítmény 2026-tól hivatalosan a Bethlen–Rákóczi-vár nevet viseli.
Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat – írja az MTI az Index hírportálon hétfőn megjelent, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel készített interjút szemlézve.
A románok többsége úgy véli, hogy előrehozott választásokra van szükség, és ha jövő vasárnap tartanának parlamenti választásokat, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.
Ismét medvék miatt szólt a Ro-Alert több Hargita megyei településen vasárnap este. A vadállatok párzási időszaka miatt gyakrabban találkozhatunk velük.
A SAFE hitelprogramból Romániának jutó források több mint fele az országban marad, a jelenlegi piaci finanszírozásnál jóval kedvezőbb feltételek mellett – jelentette ki vasárnap a Digi24-nek Irineu Darău ügyvivő gazdasági miniszter.
A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.
Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
szóljon hozzá!