
Maláriát és nyugat-nílusi vírust is terjeszthetnek a szúnyogok, ezért szükséges minden évben az irtásuk. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Sepsiszentgyörgy parkjaiban és tömbháznegyedeiben kétszer tartottak szúnyogirtást az elmúlt időszakban, egészen pontosan július 5-én és 19-én.
2019. július 28., 18:442019. július 28., 18:44
A permetezés során a repülőből PERMEX 22-es típusú vegyszert, a földi permetezés során pedig Detral Super vegyszert használtak, mindkét típus tanúsítvánnyal rendelkezik az Egészségügyi Minisztérium részéről, nem jelentett veszélyt az emberek és az állatok egészségére – tájékoztat a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal.
A reggeli és az esti órákban permeteztek, mert ilyenkor a méhek és más bogarak fedezékbe vonulnak, a szúnyogok pedig ekkor a legaktívabbak.
Sánta Ferenc a közegészségügyi igazgatóság járványtani főorvosa lapunknak elmondta, sokan már mindenre gyanakodnak, a szúnyogirtás miatt is elégedetlenkedtek, ám az mindenképpen hasznos, hiszen a szúnyogcsípés több betegséget terjeszt.
– részletezte a szakorvos. A nyugat-nílusi vírusos fertőzésre június és november közötti időszakban lehet inkább számítani, a fertőzés súlyos szövődményeket okozhat, például agyhártyagyulladást. Sánta Ferenc elmondta, az éghajlat felmelegedése miatt a maláriát terjesztő szúnyog is előfordul a térségben.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!