
Sokan érkeznek majd keresztaljákkal, így a Csíkszereda környéki utakon is nehézkes lesz a közlekedés
Fotó: Pinti Attila
A korábbi évekhez hasonlóan az idei pünkösd idején is lehet számítani útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra. Pénteki rendkívüli ülésén döntött többek között erről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.
2024. május 10., 11:502024. május 10., 11:50
2024. május 11., 22:282024. május 11., 22:28
Május 17-19-e között időszakban az alábbi útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani Csíkszeredában:
Május 17-én, pénteken 10-22 óra között tilos lesz a megállás és parkolás (az úttesten, a járdán, és a parkolókban is) a Szék útján, a Kájoni János, a Taploca, valamint a Nagymező utcákban.
Pünkösd péntek 22 órától szombat 18 óráig a következő utcákban lesz útlezárás:
Szék útja – teljes hosszában
Nagymező utca – teljes hosszában
Kissomlyó utca – teljes hosszában
Kájoni János utca – a Nagymező utcától az agyagfalvi eltérőig (Várdomb panzióhoz vezető útig)
Taploca utca – a taplocai körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Márton Áron utca – a református templom melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Hunyadi János utca – a temetőhöz közeli ideiglenes körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon
Haladás utca – teljes hosszában
Kertészek utca – teljes hosszában
Nagyrét utca – a Lukoil benzinkút melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon.
Továbbá szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig szintén megengedett lesz a helyiek számára a közlekedés.
Fotó: Pinti Attila
Pénteken 22 órától szombat reggel 6 óráig a polgármesteri hivatal által kibocsátott kereskedelmi és bejárási engedéllyel rendelkezőknek is szabad utat adnak.
A hatósági járműveknek, a mentőszolgálatnak, a Vöröskeresztnek, valamint a hegyimentőknek a járművei számára nem korlátozzák a közlekedést.
A búcsú napján, szombaton reggel 6 órától este 6 óráig a fenti utcákban teljes útlezárásra lehet számítani.
Fotó: Pinti Attila
Ebben az időszakban ugyancsak lezárják az európai út egy szakaszát a taplocai körforgalomtól a terelőutak találkozásánál lévő körforgalomig (a RAR-nál lévőig), illetve
Szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig a teljes forgalomkorlátozást már csak a Szék útján, valamint a Kissomlyó, a Nagymező és a Kájoni János utcákban tartják fenn. A hatóságok, az engedélyezettek, valamint a helyi lakosok viszont ebben a periódusban is behajthatnak a járművekkel.
Fotó: Pinti Attila
A napirend kapcsán Tőke Ervin EMSZ-es képviselő arra kérte a városházát, hogy arra ösztönözze a csíkszeredaiakat, hogy ők is a keresztaljákkal vonuljanak ki a pünkösdi búcsús szentmisére a csíksomlyói nyeregbe, és a keresztaljáknak adjanak elsőbbséget a felvonulásnál.
További határozatok
A testület többek között arról döntött még, hogy bérbe adják versenytárgyalás révén a Kossuth Lajos 17. szám alatti kereskedelmi felületet, amely a város magánvagyonához tartozik. Ugyanakkor a város közvagyonába vették a nemrég elkészült szécsenyi sportparkot, valamint a nemrég megvásárolt zsögödi lovardát. Továbbá egyes ingatlanok összevonásáról szavaztak telekkönyvezés céljából a felújított buszpályaduvar projektjének, és a taplocai kampuszprogram lebonyolításához.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!