
Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Ötmillió eurós szerződést írt alá a marosvásárhelyi városháza és a román kormány képviselője, amely alapján felújítják az Egyesülés negyedet a város többi részével összekötő Maros-hidat. A munkálatoknak előreláthatóan jövőre fognak neki.
2017. november 27., 17:392017. november 27., 17:39
2017. november 27., 17:432017. november 27., 17:43
A vasúton és a Maroson átívelő, 92 méteres nyílású, 321 méter hosszúságú, négyíves monolit híd 1980 és 1984 között épült. Az eltelt harminc év alatt a karbantartási munkálatok mindössze a négysávos út aszfaltozásából álltak.
Dénes Károly nyugdíjas hídépítész – aki a ’80-as évek elején a marosvásárhelyi híd építését irányította – három évvel ezelőtt már felhívta a lakosság és az illetékesek figyelmét, hogy egyre rosszabb állapotban van az építmény, sürgősen felújításra szorul. Ezt igazolja az is, hogy a Maros-híd tervezője, a bukaresti Stelian Popescu többször elmondta,
A marosvásárhelyi városvezetés többször nyilatkozott a híd felújításának szükségességéről, de azt is elmondta, hogy helyi pénzalapokból ezt lehetetlen kivitelezni. A városháza több pályázatot nyújtott be a regionális és fejlesztési minisztériumhoz, többek között a Maros-híd felújítására is. Ezt jóvá is hagyták, és múlt héten a városháza, illetve a szakminisztérium képviselői aláírták a támogatási szerződést. Sergiu Papuc marosvásárhelyi szociáldemokrata alpolgármester tájékoztatása szerint
A munkálatok során megerősítik a tartószerkezetet, felújítják a járdákat, az úttestet és a hídon lévő közvilágítást. A tanácsosok korábban arról is döntöttek, hogy a hídon kerékpársávot alakítanak ki. Az alpolgármester szerint a feladatfüzet már megvan, és hamarosan meghirdetik a versenytárgyalást is, hogy kiválasszák a kivitelezőt. Tervek szerint
így a jelenlegi négy sáv helyett csupán kettőn fognak közlekedni a gépkocsik, vagyis egy sávon az Egyesülés negyed felé és egy sávon visszafelé. Azt szeretnék, hogy a munkálatok zömét a jövő nyári nagyvakáció alatt végezzék el, hiszen ilyenkor jóval kisebb a gépkocsiforgalom, mint iskolaidőben.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!