
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Zenetér elnevezéssel első alkalommal szervez zenekari találkozót az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) október utolsó hétvégéjén. A rendhagyó rendezvény kifejezetten a fiatal, saját zenét játszó erdélyi együtteseknek kíván fórumot biztosítani szakmai beszélgetésre és fejlődésre, mindezt az online térben – derül ki a szervezők által szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményből.
2021. október 25., 15:352021. október 25., 15:35
Az október 29. és 31. között zajló rendezvényt eredetileg a Siculus Ifjúsági Házban tartották volna a szervezők, akik szerették volna a személyes találkozás élményével is megörvendeztetni a résztvevőket, a vírushelyzet kedvezőtlen alakulása miatt azonban ez jelenleg nem kivitelezhető, így a rendezvényt átköltöztették az online térbe.
A szervezők kiemelték, hogy a virtuális térben való találkozás során is interaktivitásra törekednek, elképzelésük szerint a résztvevő együttesek a zeneiparban jártas szakemberek közreműködésével oszthatják meg tapasztalataikat, és közösen vizsgálhatják meg a jelenlegi erdélyi könnyűzenei piacot.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!