
Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház főigazgatója
Fotó: Németh Zsófia Zoé
Két egymást követő előadás is teltházzal és szűnni nem akaró tapssal zárult május 28-án a Csíki Játékszínben, a Budapesti Showszínház „Hazám, hazám, Te mindenem – Nemzeti Operett Gála” című előadásának vendégjátékán. Tóth Ádámot, a színház igazgatóját és rendezőjét kérdeztük az előadásról, a tapasztalatokról és úgy általában a színház további terveiről.
2018. június 04., 17:442018. június 04., 17:44
– Fel voltak készülve a csíki közönség ilyen fokú szeretetére?
– Őszintén szólva nem. Sejtettem, hogy az operett, mint műfaj sokaknak szívügye, s ahová megyünk, mindig nagy sikert aratnak a produkcióink, de a csíkszeredai előadás még nekünk is különleges élmény okozott. Úgy gondolom,
– Mitől más az, amit Önök csinálnak? Mitől ennyire sikeres a Budapesti Showszínház?
– Ezt igazából nem nekünk, hanem a közönségnek kell megéreznie és megfogalmaznia. Egyet biztosan tudok, mi egészen szívből játszunk és szenvedélyből állunk színpadra. Különösen igaz ez az erdélyi turnéra, ahová sokunkat köt valamiféle rokoni vagy érzelmi szál, s ráadásul nekem személy szerint is régi vágyam volt a társulatomat bemutatni Erdély közönségének.
Jelenetfotó az előadásból
Fotó: Németh Zsófia Zoé
– Az operett egy viszonylag rétegműfaj, mégis úgy hallottam, hetekkel az előadás előtt elfogyott minden jegy és még legalább annyian várakoztak belépőkre, mint amennyien bejutottak. Mit gondol, elég lesz a Ráadás előadásból is csak egy?
– A turnénk ezt a területet fogja bejárni, mind az öt helyszín szinte egy óra alatt elérhető Csíkszeredából.
Van már most olyan kedves nézőnk, aki mindegyikre vett jegyet, azaz végigturnézza velünk ezt a hetet. De válaszolva a kérdés első részére is: nem tartom kifejezetten rétegzenének, hiszen ezek a dalok, dallamok szinte mindenkit tűzbe tudnak hozni,
Itt leszünk, majd egy héten át, s bízunk benne, hogy ennyi előadásra már mindenki be tud majd jutni aki szeretné átélni ezt a katarzist, amit nekünk 28-án már volt szerencsénk kétszer is átélni itt.
Csíki Játékszín, Nemzeti Operett Gála szereplők
Fotó: Németh Zsófia Zoé
– Ön sok munkát és energiát fektet abba, hogy egy-egy produkciója a lehető legtökéletesebb legyen. Megéri manapság, 2018-ban színházat csinálni?
– Nem számít, hogy megéri e. Ha csak ezt nézném, az meglátszódna a produkcióinkon is, illetve kevésbé mernénk kockáztatni. Már amennyiben anyagi szempontból kérdezi. Erkölcsi, művészi és szellemi értelemben nézve viszont mindenképpen, számomra sokkal fontosabb a közönség visszajelzése bármilyen egyéb eredménynél.
– Jönnek még Erdélybe az Operett Gálák után is?
– Nagyon szeretnénk, igen. Vannak más jellegű előadásaink is, musicalek például, amiknek szintén itt lenne a helyük. Bízom benne, hogy azok, akik ott voltak a 28-i előadáson, s ott lesznek most, ezen a hosszú és kalandos turnén is velünk nem fognak minket elfelejteni és eljönnek majd akkor is, ha egy komolyabb témájú darabbal érkezünk. Mindenkit sok szeretettel várunk a Nemzeti Operett Gálán!
Balázs Anna
(X)
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.