Hammas, Vallató és Bükki – a csodatevő fürdőmedencék nevei, amelyeket már Orbán Balázs idején ismertek, és amelyeket a Mikes grófok építtették újjá a 19–20. században. Hetente jelentkező Erdély kincsei sorozatunk első részében a Mikes-gyógyfürdőkhöz látogattunk.
2024. november 26., 19:332024. november 26., 19:33
2025. július 22., 09:432025. július 22., 09:43
„Ezen források mindenike egy-egy kincse az egészségnek, egy-egy áldásos adománya a jótékony természetnek, de azok ismeretlenül s kevéssé hasznosítva folynak itten el. (…) Hinnünk kell, hogy e szép haza nem lesz mindig oly ismeretlenül elhagyatott” – így utalt Orbán Balázs a Zsombor-patak völgyében fakadó gyógyvizekre, amelyeket a Mikes családnak köszönhetően mai napig is használhatunk.
A Mikes-fürdők a Sepsibükszádot Bálványosfürdővel összekötő 11C jelzésű országútról közelíthetők meg.
Csaknem húsz évvel ezelőtt újították fel utoljára a Mikes-fürdőket
Fotó: Tuchiluș Alex
Az ösvényen haladva perceken belül megpillanthatjuk a sárgás-barna vizű Vallatót – innen
A Vallatótól tovább indulva, mintegy 15 perc alatt jutunk el a Hammasig, amelynek egy nagyobb és több kisebb medencéje van. Itt nem árt megállni és körülnézni, hiszen nemcsak az erdő nyújt évszakonként más és más látványt, de rovarevő növényeket is megfigyelhetünk. A Hammastól nem messze, délkeleti irányban, valamivel magasabban a Bükki is előbukkan.
Érdemes felkészülten elindulni a kirándulásra
Fotó: Tuchiluș Alex
Orbán Balázs A Székelyföld leírása című, 1868-ban kiadott munkájában említi először ezeket a gyógyvizeket.
A krónikás szerint a ma Bükkinek nevezett forrás gőze kábítóan erős volt. A Hammast sötétszürke színű gyógyforrásként írta le, és említést tett a körülötte fakadó ásványos vizekről is, „melyeknek vize könnyen lenne egy nagyszerű uszodába gyűjthető.”
Az ötletet gróf Mikes Benedek valósította meg, a fürdők ugyanis a Mikes család birtokát képezték. A felújítást az 1870-es években kezdte el, majd 1940-től fia, gróf Mikes Ármin folytatta a munkát, amelyet végül a második világháború szakított meg.
A mofettát, amelyben szolfatára típusú kénhidrogénes szén-dioxidgáz van befogva, ezekben az években építették ki a budapesti Corvinus Egyetem tájépítész hallgatói közreműködésével.
A sárgás-barna vizű Vallatótól nem messze gázfürdő is van
Fotó: Tuchiluș Alex
A fürdőkön, kiváltképpen a Vallató medencéin meglátszik az idő múlása, hiszen csaknem húsz évvel ezelőtt újították fel, de
A magas kalcium, magnézium, nátrium, hidrogén-karbonát tartalmú borvízmedencéket érdemes kúraszerűen alkalmazni mozgásszervi betegségekre, például ízületi gyulladásokra és reumatikus panaszok enyhítésére, de a bőrbetegségeken is segít.
A mofetta szív- és érrendszeri, ízületi problémák tüneti kezelésére szolgál.
Erre a legalkalmasabb a nyílt lángos vizsgálat: ahol a gyufa vagy öngyújtó lángja kialszik, onnan már nem szabad lentebb hajolni, a gáz belélegzése ugyanis életveszélyes lehet.
Csodatevő gyógyvizek fakadnak a Zsombor-patak völgyében. A fotón a Bükki látható
Fotó: Tuchiluș Alex
Bálványoson, illetve a Sepsibükszádra vezető út szélén is gyakran bukkannak fel medvék, az erdei túrákra ezért érdemes fokozottan felkészülni.
Célszerű sípot használni, hangoskodni, így nagy eséllyel távol maradnak a vadállatok, ugyanakkor tilos élelmiszert, szemetet eldobni. Erősen ajánlott a medvespray is, amelyet veszély esetén azonnal használni tud az ember. Amennyiben az útvonalat illetően kérdés merül fel, a 0799-800 028-as számot kell tárcsázni. Vészhelyzetben a 112-es segélyhívószám áll rendelkezésünkre.
Cikkünk összeállításához Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyve, a Visit Covasna és a Borvizek Földje honlapjain fellelhető adatokat használtuk fel.
Állapota ellenére ma is használják a Hammas fürdőmedencéjét
Fotó: Tuchiluș Alex
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
Hosszú kihagyás után idén érkezik a biztonsági játéknak ígérkező Star Wars-film, de Steven Spielberg is visszatér egy idegeninváziós sci-fivel. De nem csak ezeket nézhetjük az előttünk álló hónapokban. Nyári moziajánló.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
szóljon hozzá!