
Gyergyóújfalu környékén több fontosabb erdei utat is felújítanak
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Több fontos, a településhez tartozó erdei út feljavításán dolgozik a gyergyóújfalvi önkormányzat; ugyanakkor a tervek szerint egy éven belül megújul az egykori községháza is.
2020. augusztus 25., 17:042020. augusztus 25., 17:04
2020. augusztus 25., 18:192020. augusztus 25., 18:19
1,5 millió eurós beruházás részeként javítanak fel több fontosabb erdei utat Gyergyóújfalu környékén, illetve egyet Balánbánya területén.
– ismertette Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. A munkálatokat tavaly ősszel kezdték el. Ennek részeként mindenhol megszélesítették az utakat, majd a ballaszt réteget tört kővel fedik és így alakítják ki a makadám utat. Az eddigi munka menetét több tényező is befolyásolta, de a kivitelezést egy éven belül meg szeretnék valósítani.
– ismertette az elöljáró, hozzátéve, hogy „a balánbányai részen a széldöntés akadályozza a munkát. Itt 14 hektárnyi erdő fái borítják az úttestet a téli széldöntés következtében, és mivel az erdészet nem tudta még értékesíteni a fát, ezért a kitermelés is akadozik. Az erdei utak feljavítását a vidékfejlesztési minisztérium támogatja, a munkálat kivitelezője a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. – hangzott el.
Felújítják a régi községházát
A napokban elkezdődik az 1820-as évek elején épült, egykori községháza felújítása is Újfaluban. A Böjte Csaba ferences atya által vezetett Szent Ferenc Alapítvány keretében működő gyerekfoglalkoztató központnak és a helyi idősek csoportjának alakítanak ki az épületben egy-egy helyiséget; az emeleti részen képzőművészeti galériát rendeznek be. Az Európai Unió által finanszírozott, 160 ezer euró értékű beruházás az eszközök, berendezések megvásárlását is tartalmazza.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!