Ezen a területen a jövőben sportcsarnok fog állni
Fotó: Gyerő József
Folytatják a kovásznai sportbázis építését, de az utcák korszerűsítése is megkezdődött, a munkálatok tehát több ponton is zajlanak Kovászna városában mindaddig, amíg az időjárás engedi.
2024. november 19., 10:032024. november 19., 10:03
A háromszéki fürdőváros önkormányzata négy évvel ezelőtt nyert el egy pályázatot az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) egy úgynevezett egyes típusú futballpálya megépítésére. Mindez azt jelentette, hogy
„Az építésnek neki is fogott a nyertes vállalkozás, azonban a fővállalkozó ellen csődeljárást indítottak, és a munkavégzés olyan hetven százalék után leállt, nagyjából egy évre. Ez rosszul érintett minket, hiszen időközben a szállodák menedzserei arról érdeklődtek, hogy mik a fejlemények az építkezéssel, mivel különböző sportklubok felkészülési táborba jönnének a városba, ha elkészülne a létesítmény. Eddig nem tudtam ezekre a kérdésekre választ adni, mert nem tőlem függött, de most már folytatják a munkálatokat” – jelezte megkeresésünkre Gyerő József, Kovászna város polgármestere.
Ennek kapcsán is elhúzódott a munkakezdés, mivel nem felelt meg a terület alapja az előzőleg megszabott beosztásnak.
– nyugtázta az elöljáró.
Fotó: Gyerő József
Közben az önkormányzat is végzi a rászabott feladatokat: fektetik le a közműveket:
Mindemellett dolgozik a Kovászna Út és Híd Rt. is az Anghel Saligny országos infrastruktúra-fejlesztési program segítségével felújítandó hét utcában. Jelenleg alapozási, feltöltési, tömörítési, szegélykövezési munkálatokat végeznek a Híd, az Ady Endre, az Esthajnalcsillag, a Butykák és a Plevna utcákban.
Egy építkezés, bontás, de még egy lakásfelújítás során is jelentős mennyiségű anyagtörmelék keletkezik, és sokan nem tudják, miként lehet ettől megszabadulni. Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon nem éri meg a település határában kidobni.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Árokba sodródott egy mikrobusz a Maros megyei Csobotány település határában szerda reggel, a balesetben négy személy – három felnőtt és egy gyermek – sérüléseket szenvedett.
2-3 medvével is lehet „találkozni” napi szinten a 13B jelzésű országút mentén, Parajd és Borzont között, az első forrás közelében – hívta fel a figyelmet olvasónk.
Legalább tizenöt zajos aknafedő van a 13C jelzésű országút Székelykeresztúron áthaladó szakaszán; van, amelyik miatt képtelenség aludni. Helyileg csak ideiglenes megoldásokat végezhetnek „elcsendesítésükre”, ám egy jelentős beruházás is tervben van.
A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.
Szeptemberben indíthatják el az idei roncsautóprogramot, 200 millió lejes keretösszeggel – jelentette be a környezetvédelmi minisztérium.
Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.
szóljon hozzá!