
Idővel választ adhat a fokozódó munkaerőhiányra a duális képzés. Ősztől bővül a 2017-ben bevezetett szakoktatási program
Fotó: Veres Nándor
Az óvodai csoportok, valamint az elemi és középiskolai osztályok száma is csökken a következő tanévtől Hargita megyében, a szakiskolai osztályoké viszont nő – a 2019–2020-as, minisztériumi jóváhagyás előtt álló beiskolázási terv szerint. A fokozódó munkaerőhiány miatt a vállalkozók igényei alapján bővítik a képzést a szakiskolákban.
2019. március 14., 12:012019. március 14., 12:01
Bővítené a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a szakiskolai osztályok számát, azon belül a duális képzés profilúakét is a következő tanévtől. A 2019–2020-as tanévre vonatkozó beiskolázási tervben
Elsősorban a Hargita megyei vállalkozások részéről érkező igény miatt bővítenék a szakoktatást – indokolta meg kérdésünkre a szakiskolai osztályok számának növelését Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő.
– fogalmazott az igények találkozásáról a főtanfelügyelő.
„E tekintetben kezdenek jól működni a vállalkozói egyesületek, Székelyudvarhelyen az UKKSZ már rég stabilan működik, de most már a Csíki Vállalkozók Egyesülete is tudja, hogy mit akar, akárcsak Gyergyó vidékén az Arbor Vállalkozók Szövetsége” – vélekedett Görbe Péter. Szerinte mostanra rájöttek a vállalkozások vezetői, hogy ők is kénytelenek tenni a munkaerőhiány ellen, és ennek eredményeként fejlődik a duális szakképzési program. Ebben a diákok az elméleti órákon szerzett ismereteket vállalati körülmények közt végzett szakmai gyakorlatokon alkalmazzák, és az állam által biztosított havi 200 lejes szakmai ösztöndíjhoz a gyakorlati képzésüket biztosító vállalkozás is hozzájárul ugyanannyival.
A főtanfelügyelő elmondta, tapasztalta már, hogy
Kiemelte viszont, hogy a duális szakképzésben részt vevő cégek vállalták, hogy az iskola befejezése után alkalmazzák a szakmát tanult diákokat. Tapasztalata szerint a fiatal, szakképzett végzősöket alkalmazó vállalatok képviselői is tisztában vannak már azzal, hogy minimálbérrel nem tudják itthon tartani a friss munkaerőt. A szakoktatás bővítését illetően elmondta, újdonságnak számít majd a következő tanévtől két építőipari szakma, az ács és a kőműves, jelenleg ugyanis nincs ilyen szakképzés a megyében. A duális program részét képező osztályt a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában indítják el ősztől.
Fotó: Veres Nándor
Az óvodákban alig lesz változás, a jelenlegi 531-hez képest mindössze eggyel csökken ősztől a csoportok száma, mivel elvétve csökken a gyereklétszám, és emiatt néhány helyen vegyes csoportot indítanak – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Jelentősebb mértékben az elemi oktatásban csökken majd az osztályok száma, 852-ről 834-re. Ezeken az évfolyamokon valamivel nagyobb a diáklétszám-csökkenés – magyarázta Görbe Péter –, ezért a következő tanévtől a jelenleginél több szimultán osztályt indítanak, és mintegy 15 500 tanulóra számítanak az elemi oktatásban, azaz előkészítőtől negyedik osztályig.
Az 5–8. osztályok száma nem változik jövőre, a középiskolai osztályoké viszont szintén csökken, 85-ről 83-ra. Ennek megyeszerte a magyar, illetve a román tagozaton egyaránt észlelt túltervezés az oka, ami a magyar tagozaton 10 százaléknál kisebb mértékű, míg a román tagozaton 30 százaléknál nagyobb – magyarázta a csökkenés okát Görbe Péter.
Hargita megyében jelentősebb mértékben az elemi oktatásban csökken majd az osztályok száma, 852-ről 834-re
Fotó: Balogh Orsolya
A 2019–2020-as beiskolázási tervet a tanfelügyelőség beküldte az oktatási minisztériumhoz, e hónap végére várják a kormányhatározatot, amely országosan jóváhagyja a beiskolázási adatokat, és akkor derül majd ki, hogy a tervezett formában vagy módosításokkal kell-e véglegesíteni a Hargita megyei beiskolázási számokat.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
1 hozzászólás