
Fotó: Borbély Fanni
George Simion nem lehet Románia elnöke, az erdélyi magyaroknak pedig minél nagyobb számban részt kell venniük az elnökválasztás május 18-i második fordulójában – áll abban a közleményben, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldött el a Székelyhon szerkesztőségének.
2025. május 16., 10:302025. május 16., 10:30
A Tőkés László EMNT-elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök által aláírt közlemény hangsúlyozza, hogy
és a romániai magyaroknak döntésükben nem a kampányban elhangzott ígéreteket, hanem a két elnökjelölt – George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a független Nicușor Dan bukaresti főpolgármester – választások előtti tevékenységét kell mérlegelniük.
Az EMNT szerint a romániai magyarok számára George Simion és csapata részéről „semmi jó nem várható”. Emlékeztettek, hogy Simion és társai az úzvölgyi magyar honvédtemetőben „elkövetett sírgyalázásukkal maradandó sebet ejtettek az erdélyi magyar nemzeti közösség méltóságán”.

Veréb a fecskefészekben (Úzvölgye 1916–2022) címmel készült dokumentumfilm az úzvölgyi katonatemetőnél történt rég- és közelmúltbeli eseményekről. Novák Lajos és Szabó Imre alkotását most a Médiatáron lehet megnézni.
„Mi hiszünk az egyenlő nemzetek Európájában, hiszünk abban, hogy Romániának is helye van ebben az Európában.
és ha itthon nem tesz lényegi közjogi lépéseket a magyar nemzeti közösség jogegyenlősége érdekében. Márpedig Simiontól semmi jóra nem számíthatunk” – von közvetkeztetést az EMNT.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!