Hirdetés
Hirdetés

Elutasították Tanasă kovásznai Széchenyi-dombormű miatt benyújtott keresetét

•  Fotó: Bokor Gábor/3szek.ro

Fotó: Bokor Gábor/3szek.ro

Per tárgyává vált a kovásznai művelődési ház falára kihelyezett plakett is, amelyen a magyar szöveg a román fölött szerepel. Ha az alapfokú ítéletet jogerőre emeli a fellebbviteli bíróság, akár precedensértékű is lehet a döntés.

Bíró Blanka

2018. november 07., 20:092018. november 07., 20:09

A Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) azért perelte be Kovászna polgármesterét, mert a művelődési ház falán kihelyezett, Széchenyi Istvánt ábrázoló, a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész által készített bronz dombormű feliratán a román szöveg a magyar alatt van. Gyerő József, Kovászna város polgármestere lapunknak elmondta, a Kovászna megyei törvényszéken elfogadták védekezését, és

alapfokon elutasították az ADEC beadványát, amelyben a dombormű eltávolítását kérték.

Hirdetés

Az egyesület a brassói táblabíróság határozataira hivatkozott, miszerint az alkotmány kimondja, hogy a román a hivatalos nyelv, és ezért köztereken, közhivatalokon a román felirat kell az első legyen.

Idézet
Én a 2004/500-as törvényre hivatkoztam, amely kimondja, hogy a köztereken, közintézményeken az idegen nyelvű, például a magyar feliratot méretben, betűtípusban, színben hasonló román fordításnak kell kísérnie. Ennek eleget tettünk

– részletezte Gyerő József. Arra is rámutatott, hogy logikai törés, ha az eredeti magyar idézet a román fordítás alá kerül, hiszen úgy tűnne, mint a „fordítás fordítása”.

Az ADEC azonnal megfellebbezte az alapfokon hozott döntést,

ám a polgármester abban bízik, hogy a fellebbviteli bíróság is elfogadja érveit, és ezzel akár precedens is teremthető, hiszen eddig „megfeledkeztek, vagy nem akartak tudni” a 2004/500-as törvényről.

A kovásznai domborművet 2010-ben Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományozta a városnak, azzal a kéréssel, hogy a Kőrösi-Csoma Sándor-szobor közelében kapjon helyet. A testület tavaly szavazta meg a kihelyezését, melléje az önkormányzat két plakettet készíttetett, amelyen magyarul és románul szerepel leírás Széchenyiről, és egy idézet tőle: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak”.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
2026. július 26., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is

Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap

Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról

Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál

A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál
2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
2026. július 25., szombat

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson

A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson
Hirdetés