A zászlót 2016-ban vonták fel. Archív
Fotó: Sepsiszentgyörgyi MPP/Facebook
Eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont óriás székely zászló. A lobogó felvonását kezdeményező Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi vezetői arra gyanakodnak, hogy ellopták.
2017. május 31., 17:592017. május 31., 17:59
Nagy Gábor Levente az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke elmondta, a református lelkésszel jelentették a lopást a rendőrségen.
Nagy Gábor Levente szerint, a nagyméretű zászló eltávolításához felkészültnek kellett lennie az elkövetőnek,
A rendőrség elkezdte a nyomozást az ügyben, végignézik a környéken található térfigyelő kamerák felvételeit. Azt tanácsolták a feljelentőknek, hogy nézzenek szét a környéken, a temetőben, hátha a sírok között eldobva megtalálják a zászlót. Erre különben már volt példa,
Az MPP képviselői már átadtak egy új zászlót a kilyéni református lelkésznek, azzal a kéréssel, hogy pünkösdre húzzák fel a templom előtt. Ha annak is nyoma vész, tízet vonnak fel helyette – ígéri Nagy Gábor Levente.
A kilyéni református templom előtt egy évvel ezelőtt húzták fel az óriás székely zászlót, amit az MPP adományozott. Azért vonták fel a templom előtt, mert szerintük az egyház területén nem tudnak belekötni a román hatóságok.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
szóljon hozzá!