
Fotó: Hargita Megyei Mentőszolgálat
Siketnéma személyeket részesített elsősegélynyújtó képzésben a Hargita Megyei Mentőszolgálat és az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki Fiókja. A június-december közötti kurzus záróeseményét csütörtökön tartották, ahol oklevelekkel jutalmazták a képzésen résztvevőket.
2020. február 06., 19:352020. február 06., 19:35
2020. február 09., 13:162020. február 09., 13:16
Péter Szilárd, a mentőszolgálat vezérigazgatója elmondta, a kurzust elvégzők felkészültek arra, hogy el tudják majd látni különböző vészhelyzeteket, mint például egy újraélesztést, égési sérüléseket vagy törésrögzítést. A legfontosabb viszont, hogy megtanulták, hogyan kell szakszerűen segítséget kérni, azaz mentőt hívni baj esetén. A siketnémák a 113-as sürgősségi hívószámot kell használják ebben az esetben, ahol szöveges üzenet formájában kérhetnek segítséget.
A képzésen részvevők egy modern elsősegélynyújtó táskát is kaptak, amelyet használhatnak sérülések ellátására, de kirándulások, túrázások alkalmával is – nyilatkozta a vezérigazgató.
Fizetett tartalom
A képzés az Erdély Mentőcsoport csíkszéki fiókjának a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, majd sikeresen elbírált pályázata révén jöhetett létre. A szervezet köszöni, hogy támogatták a Elsősegélynyújtás siketnémáknak elnevezésű projektjüket.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
Hosszú kihagyás után idén érkezik a biztonsági játéknak ígérkező Star Wars-film, de Steven Spielberg is visszatér egy idegeninváziós sci-fivel. De nem csak ezeket nézhetjük az előttünk álló hónapokban. Nyári moziajánló.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ október 9-18. között ötödik alkalommal szervezi meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét, amelybe 2020 után Romániában készült alkotásokkal nevezhetnek be a filmkészítők.
A romániaiak több mint fele (58 százalék) úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania – derül ki a CURS egy friss felméréséből.
szóljon hozzá!