Hirdetés
Hirdetés

Élményekkel viszik közelebb az irodalmat a gyermekekhez

•  Fotó: Gutenberg könyvesbolt

Fotó: Gutenberg könyvesbolt

Minden héten szerveznek ingyenes, tematikus gyermekfoglalkozásokat a Gutenberg könyvesboltban: egy-egy olvasmány vagy szerző munkásságát körítik diavetítéssel, zenés-, kézműves- vagy drámapedagógiai tevékenységgel. Ha az olvasást még kíséri valami, akkor élménnyé alakul – vallja Tőzsér Kinga, a csíkszeredai könyvesbolt vezetője.

R. Kiss Edit

2017. október 27., 11:082017. október 27., 11:08

„A könyvesboltunk 2011 novemberében indult, igyekeztünk már az első időszakban az új tér adta lehetőségét felhasználni különféle témájú játékos gyermekfoglalkozásokra.

Idézet
Három kisgyermekünk van, ők a mentorok, hiszen rávezettek arra, hogy a felolvasott könyvek milyen nagyszerű és tartalmas lehetőséget kínálnak a közös munkára, ezek az élmények, tapasztalatok fogalmazták meg bennük, hogy szervezzünk hasonló játékos, családos foglalkozásokat a könyvesboltban

– mesélte Tőzsér Kinga.

Hirdetés

A csíkszeredai Gutenberg könyvesbolt vezetője szerint a kezdetben havi egyszer tartott foglakozások célja volt az is, hogy minél több érdeklődőnek bemutassa az újonnan kialakított könyves teret és a könyveket. Ezt a feladatot is ellátva,

a mesedélutánokat a résztvevők megszerették, és egyre inkább fokozódott az igény, ma már hetente és mind a három könyvesboltjukban, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is tartanak foglalkozást.

Hogy élmény legyen az olvasás

A minden csütörtökön délután hat órakor kezdődő, főként elemistáknak kínált gyermekfoglalkozások keretében egy-egy témában kiválasztott mesék vagy meseregény részletek kapcsán zajlik a tevékenység:

diafilmet vetítenek, olyan pedagógus varázsolja élménnyé a szövegeket, aki nagyon ért a gyermekek nyelvén, máskor zenészt, színészt hívnak meg.

„Elolvassuk a kiválasztott mesét, majd közösen feldolgozzuk, értelmezzük, drámajátékokkal közelítjük, vagy énekelünk annak a témájára, van amikor kézműveskedünk a végén.

Idézet
Mindig van valami olyan plusz, amit a gyermekek kedvelnek

– ismertette Tőzsér Kinga. Úgy látja, a könyvesbolti felolvasások során a játékos feldolgozásnak köszönhetően az olvasás élménnyé alakul.

Havonta három év alatti gyermekeknek is vannak rendszeresen mondókázó foglalkozások, ezeken is nagy a részvétel – tudtuk meg.

Közelebb a szövegekhez

A foglalkozások szervezésében tekintettel vannak a nagyobb évfordulókra is, október elején Szabó Magda születésének centenáriumára emlékeztek az írónő meséivel. Bár a Tündér Lalát ötödikben kérik házi olvasmányként, azt mesélte egy szülő, hogy a másodikos gyermeke el volt ragadtatva a szövegtől, amivel most ismerkedett meg – osztotta meg Tőzsér Kinga. Saját nagyfia példájából is kiindulva úgy látja,

ha egy könyv kötelező házi olvasmányként van feladva, akkor rendszerint nehezebben veszik a kezükbe a gyermekek, de ha fel van dolgozva, élményszerűvé van téve a szöveg, akkor szárnyakat kapnak, közelebb kerülnek az olvasnivalóhoz.

Mit olvasnak a kisgyermekek?

A gyermekek azokat a szövegeket kedvelik, amelyek kissé viccesek, felszabadító jellegűek és van bennük valami különleges – számolt be a tapasztalatokról Tőzsér Kinga. Leginkább a magyar és a kortárs szerzők a kedveltek az elemisták körében. Ellenben a klasszikusok sem maradnak mindig elfeledve, hiszen például a Szabó Magda könyvek sikeresek voltak az elmúlt időszakban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.

Kisbusz és személyautó ütközött
Kisbusz és személyautó ütközött
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

2026. július 02., csütörtök

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök

Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

2026. július 02., csütörtök

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene

Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.

Csíkszeredára is lecsapott a vihar
Csíkszeredára is lecsapott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kiskorúakat érintő balesetek, amik nagyobb körültekintéssel és tudatosítással elkerülhetőek lennének

Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.

Kiskorúakat érintő balesetek, amik nagyobb körültekintéssel és tudatosítással elkerülhetőek lennének
2026. július 02., csütörtök

Udvarokról, pincékből kellett kiszivattyúzni a nagy mennyiségű esővizet

Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.

Udvarokról, pincékből kellett kiszivattyúzni a nagy mennyiségű esővizet
2026. július 02., csütörtök

Érettségi: már csak az anyanyelvi próba van hátra a nemzeti kisebbségek diákjainak

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Érettségi: már csak az anyanyelvi próba van hátra a nemzeti kisebbségek diákjainak
Hirdetés