Elkészült Zsögödfürdőn a Borvizek Útja

Még néhány lámpaoszlop és a hozzá tartozó világítótestek elhelyezése kell ahhoz, hogy teljesen elkészüljön a Borvizek Útja keretében a zsögödfürdői borvízforrás és környékének felújítása.

Kovács Attila

2011. július 12., 15:202011. július 12., 15:20

2011. július 12., 18:192011. július 12., 18:19

Már a forrásházban folyik a zsögödi borvíz

Pár napja, pénteken terítették le Zsögödfürdőn a strand felé vezető aszfaltút második rétegét. Ezzel a borvízforrás környékének felújítása szinte teljesen befejeződött. A munkálatokat jelző színes táblákon az eredeti, 2010-es időpont átfestésével 2011 júniusa szerepel befejezési határidőként a zsögödfürdői munkálatok esetében. A fővállalkozó cég vezetője korábban május végére ígérte a befejezést, júniusban az avatási ünnepséget – erre még várni kell, de munka már alig van az említett oszlopokon kívül.

A forrásház elkészült, ez azt is jelenti, hogy a forrás vize már nem egy ideiglenes vezetéken át folyik a közelben elhelyezett fémhordóba, onnan pedig a lefolyóba, hanem bent, ahol három csorgóból is tölthetjük a borvizet. A filagóriába asztalokat, székeket helyeztek el, a sétányok, fából készült padok, szemeteskosarak mellett a zöldövezetet is rendezték, virágokat, díszcserjéket ültettek. A strandra vezető aszfaltút mentén szintén fákat ültettek, és új közvilágítási oszlopokat állítottak fel .

Július végére avatóünnepség


Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint a megyében mindenütt haladnak a Borvizek Útja munkálatai, Zsögödfürdőn az ütemezés szerint július végén lesz avatóünnepség. „Az önkormányzatok 30 százalékos önrésszel szerepeltek a projektben, ezt igyekeztünk csökkenteni a környezetvédelmi minisztérium támogatásával, hogy a hátralevő összegeket ki lehessen fizetni” – mondta Borboly.

Csíkszereda 330 000 lejt fizetett eddig önrészként a zsögödfürdői borvízforrás és környéke felújítására – közölte Szőke Domokos alpolgármester, aki azt mondta, ellenőrzik az elvégzett munkálatokat, hogy az átvétel előtt, ha javításokra lenne szükség, azokat el lehessen végezni. Hozzátette, még 280 000 lejt kellene önrészként fizetni, de bíznak benne, hogy a minisztériumi támogatásnak köszönhetően erre már nem lesz szükség.

A Borvizek Útja

A Borvizek Útjának létrehozására 2005-ben pályázott a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat, a projekt során megújul hat Hargita és nyolc Kovászna megyei borvízforrás, illetve ezek környéke. A mintegy tízmillió eurós összértékű projektben Hargita megyéből Tusnádfürdő, Csíkszereda Zsögödfürdővel, Borszék, Gyergyóremete, Szentegyháza, Homoródfürdő és Székelyudvarhely Szejkefürdővel vesz részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
2026. október 09., péntek

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Hirdetés