
Fotó: Gábos Albin
Átadták ugyan a Tusnád községi szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomást, de egyelőre nem üzemelik be a rendszert – ugyanis nincs megállapodás arról, hogy melyik cég szolgáltasson a településen.
2018. július 31., 10:342018. július 31., 10:34
Befejezték a Tusnád községi szennyvízhálózat és a szennyvíztisztító állomás kiépítését, nemrég pedig megtörtént a beruházás átvétele is – számolt be érdeklődésünkre György József. Tusnád polgármestere arról is tájékoztatott, hogy
A tusnádi önkormányzat 2011-ben kötött szerződést a Környezetvédelmi Alap (AFM) képviselőivel a helyi szennyvízhálózat kiépítésére, 2012 szeptemberében fogtak hozzá a munkának, de az eredetileg tervezett három év alatt az esetlegesen érkező finanszírozás miatt nem sikerült befejezni azt. A szerződés értelmében a 7,6 millió lej értékű beruházás költségeinek 80 százalékát – 6,28 millió lej – biztosította az AFM, 20 százalék és a nem elszámolható költségek önrészként a helyi önkormányzatot terhelték.
Nem lehet teljes a községbeliek öröme, ugyanis
mivel a Harvíz Rt. regionális szolgáltató csak úgy vállalja a szennyvízhálózat működtetését, ha az ivóvízzel együtt szolgáltathat, ami jelenleg a tusnádfürdői Goscom ügykezelésében van – mutatott rá a községvezető. Azt is megjegyezte, az önkormányzat már döntött, a Harvízre bíznák mindkét községbeli rendszert, de egyelőre nem tudják, hogy ez mennyi idő alatt, milyen formában oldható meg.
Fotó: Gábos Albin
Ennek okán megkerestük a Harvíz Rt. illetékeseit is, akik tisztázták, hogy a szolgáltatás átadása egy hosszabb folyamat, több szakaszból áll. Első fázisban – ahol Tusnád esetében is tartanak – egy rendszervizsgálat zajlik, amely után egy javaslatot tesz a Harvíz a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesületnek, hogy milyen módon, mely feltételek mellett lehet szolgáltatni azon rendszereken amelyről szó van. Ezt a javaslatot az egyesület szakemberei megvitatják, és ennek jóváhagyása után történik meg a gyakorlati átvétel. Mivel ez egy hosszabb folyamat, általában 1–2 hónapig is eltarthat.
Kérdésünkre, hogy milyen lehetőségei maradnak Tusnád önkormányzatának, ha a Goscom nem adja át a szolgáltatást, a Harvíz szakemberei tisztázták az átadás intézményi lépéseit: azaz, hogy
a rendszereken való szolgáltatás céljából. Tudomásuk szerint Tusnád esetében most esedékes, hogy a Goscom visszaadja a szolgáltatást az önkormányzatnak. Ha viszont ez nem történik meg, akkor több mint bizonyos, hogy továbbra is a Goscom fog szolgáltatni a községben.
Nem zárkóznak el az átadástól
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere kérdésünkre tisztázta, az önkormányzat tulajdonában lévő cég nem zárkózik el a Tusnád községbeli ivóvíz-szolgáltatás átadásától, meglátása szerint erről a két önkormányzatnak kell beszélnie. Ugyanakkor felvetette azt a kérdést is, hogy ha a tusnádi vezetéket átveszi a Harvíz, milyen vizet szolgáltat majd, hiszen az ivóvíz-fővezeték egészen Csíkszentsimontól az üdülővárosig Tusnádfürdőé, arról pedig nem mondanak le.
Meglátása szerint a Harvíz tőlük kell megvásárolja a vizet, amit szolgáltatni akar, de amennyiben más javaslattal állnak elő, ők azt is nyitottak meghallgatni.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
szóljon hozzá!