Elítélik a polgármester módszereit

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Bunta Levente polgármester nehéz helyzetben van – állítják a Magyar Polgári Párt udvarhelyi tanácsosai. A csütörtökön délben tartott sajtótájékoztatójukon a polgáriak úgy vélekedtek, hogy Székelyudvarhely polgármesterétől saját pártja is lassan-lassan elhatárolódik.

Pál Gábor

2010. augusztus 26., 15:592010. augusztus 26., 15:59

2010. augusztus 26., 21:022010. augusztus 26., 21:02

•  Fotó: Pál Gábor Galéria

Fotó: Pál Gábor

„Egyszerre három tisztségéről is lemondatták, Bunta Levente pedig tehetetlenségét, valamint az RMDSZ-kormány katasztrofális döntéseinek túllihegését azzal próbálja palástolni, hogy félretájékoztat: Kakukkfiókákra jellemzően rá akar telepedni olyan megvalósításokra, amelyhez vajmi kevés köze van neki és megyei elnöksége idejéből ideimportált stábjának” – jelentik ki az MPP-s tanácsosok.

A polgáriak több mindent is kifogásoltak a csütörtöki sajtótájékoztatón, többek közt elfogadhatatlannak tartják, hogy a polgármesteri hivatal sajtóirodája politikai közleményeket fogalmaz meg közpénzből. „Bunta Levente idegen tollakkal ékeskedik akkor, mikor az elődje idejében megnyert pályázatokat a sajátjának állítja be” – mondják a Magyar Polgári Párt tanácsosai. Így nehezményezik, hogy a Borvizek útja pályázatot a polgármester magáénak vallja, holott az 2004–2006 közt volt kiírva, mint országos infrastrukturális PHARE pályázat, amit az akkori városvezetés képviseletével nyertek meg.

De hasonlóakat mondtak a polgáriak a városi park rehabilitációjáról is, amit még 2008 előtt pályáztak meg, valamint a városközpont teljes körű felújítását is Bunta Levente polgármesteri mandátuma előtt céloztak meg, az integrált városfejlesztési stratégiának a Strukturális Operatív Program városközpontokat érintő rekonstrukciói keretében. Ezt a polgármester nem folytatta, és a városközpont teljes felújítása helyett most aszfaltoznak néhány járdát – panaszkodnak az MPP-sek. „A 2000-ben elkészült helyi fejlesztési stratégia aktualizálására megnyert pályázat is 2008 előtt nyert – önmagában is már többet ér mint 100 000 eurót – ez előfeltétele volt. A további pályázatot Buntáék nem nyújtották be, a városközpont teljes felújítása helyett most aszfaltoznak néhány járdát. Ez lenne a nagy eredmény?”– kérdik a polgáriak.

Ugyanakkor megemlítették a Bányai János Műszaki Kollégium sporttermét és uszodáját, aminek akadályozása miatt Borbély László, akkori építkezési- és területfejlesztési minisztert vonnák felelősségre. A Rózsa és Szent János utcák rehabilitációja a polgári frakció munkájának köszönhetően került be az idei költségvetésbe – jelentette ki Molnár Miklós, aki az általa képviselt párt nevében is tiltakozását fejezi ki az ellen, hogy a tanácsi határozat ellenére idén a Szent János utcát csak félig, a Rózsa utcát pedig egyáltalán nem fogják elkészíteni.

•  Fotó: Pál Gábor Galéria

Fotó: Pál Gábor


Orbán Balázs, Molnár Miklós, Mike Levente

„Ugyancsak a Magyar Polgári Párt önkormányzati frakciójának javaslatára került be a város 2010-es költségvetésébe a Szolidaritási Alap, amely törvényes keretet nyújt az RMDSZ-es kormány által legkegyetlenebbül sújtott kategóriák – az egészségügyben, tanügyben, a kulturális intézményekben és a közhivatalokban dolgozók – megsegítésére” – közölték a tanácsosok. Ezt kifejtették jobban a sajtó képviselőinek kérdéseire, és elmondták, hogy Bunta Levente elbújik a 63-as sürgősségi kormányrendelet mögé. Szerintük az augusztus 5-ei tanácsülést követően még épp 11 napja lett volna a polgármesternek, hogy a városháza munkatársainak leépítési rendszerét újra kidolgoztassa és rendkívüli tanácsülést hívjon össze, azonban erre nem került sor.

A polgáriak véleménye szerint Bunta Levente polgármester semmibe vette a Magyar Polgári Párt azon szándékát, hogy rendkívüli tanácsülést hívjon össze a kérdésben, mondván, hogy ez nem prioritás, később meg egyenesen bolondoknak nevezte a tanügyi, egészségügyi, kulturális és közalkalmazotti szakszervezetekbe tömörülő dolgozókat. Mindemellett az MPP tanácsosai úgy gondolják, hogy Szent István napját és nevét rangon alul kötötték össze egy utcabálra emlékeztető rendezvénnyel. „Ebben az őszi kisvárosban, amelyet polgármesterkedése ideje alatt Győzikék és Fekete Pákók látogatnak csak, talán nem is annyira meglepő, mint ahogy az sem, hogy a kicsengetési kártyákon összekeverik Madách Imrét Vörösmarty Mihállyal, Gubis Székely Székét meg kivágják a városi parkból” – fejezték be gondolatmenetüket a polgáriak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés