
Fotó: Kristó Róbert
A héten létrejött megegyezés szerint pénteken, október 22-én beindult az oktatás a balánbányai iskolákban. A tanintézményekben az elmaradt tanórákat pótolni fogják, többnyire szombati oktatással.
2010. október 22., 14:152010. október 22., 14:15
2010. október 24., 11:422010. október 24., 11:42
Fotó: Kristó Róbert
A prefektusi hivatal, a Hargita Megyei Tanács, a balánbányai önkormányzat és a Hargita Gáz Rt. között a héten létrejött megegyezésnek megfelelően elkezdődött pénteken az oktatás a balánbányai iskolákban járó mintegy 900 gyerek számára. A gázszolgáltatást és a fűtést már csütörtökön beindították a tanintézményekben, hogy átmelegedjenek a kihűlt termek.
Hada János, az 1-es számú Általános Iskola igazgatója pénteken portálunknak elmondta, beindult a gázszolgáltatás és a fűtés is csütörtökön, pénteken pedig az oktatást is elkezdték. Az elmaradt tanórák pótolási programját kidolgozták, az igazgató közlése szerint az elemi osztályosok a november 1-jétől előirányzott egyhetes vakáció alatt is iskolába fognak járni, az 5–8. osztályosok számára pedig szombatonként is tanítás lesz, egészen január közepéig.
Beindult a szolgáltatás és a fűtés a Geo Bogza Általános Iskolában is, Liliana Tîrnăuca igazgató közlése szerint, bár tartottak attól, hogy a fűtés csütörtök déli elindulásától nem fognak rendesen átmelegedni az osztálytermek, megfelelő hőmérséklet várta péntek reggel a diákokat. Az igazgató elmondta, az ő iskolájuk elhelyezése folytán sok napsütést kap, így könnyebben átmelegedtek az osztálytermek, emiatt ők később is álltak le a tanítással, mint a többi iskola. Az 5–8. osztályban a másik két tanintézmény leállása után is – csak két termet használva – megtartottak még néhány órát, így a felső tagozotosoknak kevesebbet kell pótolniuk – ismertette az igazgató. Az 1–4. osztályosok a november 1-jétől kezdődő vakációban pótolnak, a pontos pótlási programot pedig a többiek számára hétfőn, az iskola vezetőtanácsának ülésén állítják össze.
Fotó: Kristó Róbert
A Liviu Rebreanu Szakközépiskolában is arról számolt be pénteken Rodica Roman igazgató, hogy minden rendben van, működik a fűtés és zajlik az oktatás. Az igazgató közölte, szombaton pótolják az elmaradt tanórákat, december 22-ig minden szombaton iskolába kell menni.
Balánbányán október 11-én állt le a tanítás az iskolákban, ahol az önkormányzat tavaly november óta felgyűlt adóssága miatt a gázszolgáltató már májusban megszüntette a szolgáltatást. Az őszi hidegek beálltával a tanintézményekben elviselhetetlen körülmények alakultak ki, ezért döntöttek az oktatás felfüggesztése mellett. A héten megszületett megegyezés szerint a balánbányai önkormányzat ezután fizetni fogja az aktuális gázszámlákat, a 253 000 lejes adósságot pedig egy megígért kormánysegélyből törlesztik. Ugyanakkor a korábban nyújtott 15 000 lejes gyorssegély mellé egy újabb 10 000 lejes támogatásra kaptak ígéretet a megyei tanácstól is.
Nistor Imre alpolgármester pénteken megerősítette portálunknak, hogy működik a fűtés és zajlik az oktatás az iskolákban, erről a helyszínen a prefektussal együtt is meggyőződtek. Az alpolgármester azt mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kurrens számlákat fizessék a gázszolgáltatónak és hasonló probléma ne forduljon elő ismét.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.