Elégedetlenséget szült a rendőrség átszervezésének javaslata

Közvitára bocsátották a vidéki rendőrség átszervezésének tervezetét. A bemutatott elképzelés azonban  nem váltott ki osztatlan sikert a Maros megyei polgármesterek körében.

Gligor Róbert László

2011. június 30., 16:032011. június 30., 16:03

2011. június 30., 16:112011. június 30., 16:11



Kételkednek az elöljárók, hogy az átszervezés hatékonyságot is jelent majd

A rendőrségi szolgáltatások minőségének növelése vidéken című elképzelés lényege, hogy a vidéki lakosság számarányát, etnikai összetételét, a községek földrajzi helyzetét, közlekedési viszonyait és a legközelebbi ügyészségekhez viszonyított távolságát figyelembe véve az eddigi rendőrőrsök helyett körzeti rendőrségeket hozzanak létre.

A jelenlegi rendőrségi szerkezet 1969-ből származik. Az országban 2858 vidéki őrs létezik 9874 rendőrrel, azaz minden 978 lakosra jut egy rendőr. A személyzethiány, a munkakörülmények, az eszközellátottság, alulfizetettség, a járművek hiánya, a munkaprogram és az ellenük irányuló egyre gyakoribb erőszakos megnyilvánulás, valamint az elnéző törvénykezés a fő okai annak, hogy a vidéki rendőri tisztség egyáltalán nem vonzó, ezért a munka hatékonysága sem a legmegfelelőbb. Maros megyében jelenleg egy rendőrnek 1013 lakost kell(ene) kiszolgálnia.

A városok közelében

Az új elképzelés szerint a jelenlegi községi őrsök átszervezésével 14 körzeti rendőrséget hoznának létre. Ebből Marosvásárhely körzetében 5 működne Gernyeszeg, Mezőbánd, Rücs, Nyárádtő és Nyárádszereda központokkal. Szászrégen körzetében Marosvécsen, Dédán, Petelén és Beresztelkén hoznának létre központot, Dicsőszentmárton mellett Ádámoson, Marosludas körzetében Mezőzáhon, Segesvár körzetében a városban és Erdőszentgyörgyön, továbbá Szovátán is működne egy-egy.

Életképesek lesznek-e?

A tervezet szerint a községi őrsöket nem zárnák be, de az őrsparancsnoki tisztséget megszüntetnék, az illető személyek pedig a községben irodai szolgálatot teljesítenének. A leépítések után fennmaradó személyzetet továbbképeznék és a körzeti rendőrségekhez osztanák be, ahol napi 24 órás járőri szolgálat működne. A közrendészeti kihágásokat a lakosok a községi irodában vagy a 112-es egységes hívószámon jelentenék, ahonnan a hívásokat átirányítanák az illető körzetbe. Itt diszpécserszolgálat működne, amely a járőrautók pontos tartózkodási helyét ismeri, így a legközelebbi járőrt a helyszínre rendelné. Szükség esetén a legközelebbi városi rendőrség is segítséget tudnak nyújtani, illetve közbe tudna lépni.

A tervezet megvitatás alkalmával a polgármesterek különböző észrevételeket, javaslatokat tettek, ezeket elemezve a megyei rendőrség megteszi végső javaslatát a belügyminisztérium felé. Az illetékesek szerint európai uniós szabályoknak kell megfelelnie az országnak, ezért van szükség az átszervezésre.

Kinek jó a változtatás?

Az egyik legnagyobb, mintegy 31 ezer lakost kiszolgáló körzet a nyárádszeredai lenne, ahová Nyárádremete, Székelyhodos, Csíkfalva, Székelybere, Nyárádmagyarós, Nyárádgálfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Koronka és Jedd tartoznának, míg az ugyancsak nyárdmenti Nyárádkarácsony és Dózsagyörgy községeket a nyárádtői körzetbe sorolnák be. Osváth Csaba ákosfalvi polgármester túl nagynak látja ezt a körzetet, ezért javasolta, hogy Backamadarast, Ákosfalvát, Koronkát, Jeddet, Nyárádkarácsonyt és Dózsagyörgyöt Ákosfalva központtal új körzetbe sorolják. Mint elmondta: elsők között hoztak létre közösségi, majd helyi rendőrséget a megyében, és ezután is kész támogatni ennek működését, sőt újabb személyeket is kész alkalmazni, ha az állam feloldja a zárolt személyzeti kereteket.

Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester sem ért egyet az elosztással. A tízezer lakosú község a gernyeszegi központhoz tartozna, amely Nagyernye, Marossárpatak és Vajdaszentivány községeket is ellátja. A polgármester szerint az ügyeleti központ Marosszentgyörgyöt illetné meg, és ha javaslatát figyelembe veszik, a község kész megháromszorozni az eddig biztosított üzemanyag-mennyiséget. Kozma Barna marossárpataki polgármester is kifejtette: községében a helyi tanács elégedetlen a javaslattal és megvonhatják a rendőröknek nyújtott eddigi anyagi támogatást. Egyes mezőségi polgármesterek pedig egyenesen ki is jelentették: ha a bemutatott javaslatot fogadja el a minisztérium, az illető községek egyetlen csepp üzemanyaggal sem fogják támogatni a rendőrséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán