
A szárdőlés a betakarítást fogja majd megnehezíteni, ugyanis lassabban lehet learatni a ledőlt gabonát
Fotó: Pinti Attila
A csapadékmennyiséget tekintve évek óta nem volt olyan jó esztendő Hargita megyében, mint az idei, ám dacára annak, hogy ideális a talaj nedvességtartalma, ezúttal az okozott gondot a mezőgazdaságban, hogy több eső esett, mint az elmúlt években. A probléma ráadásul éppen a jó gazdáknál jelentkezett, akik a korábbi évek tapasztalatai alapján megpróbáltak felkészülni egy újabb csapadékszegény évre.
2023. július 21., 08:172023. július 21., 08:17
2023. július 23., 20:122023. július 23., 20:12
Az év eleje óta eltelt időszakban mindössze április vége, illetve május eleje volt egy szárazabb, csapadékszegényebb időszak Hargita megyében, az esztendő első felének a többi részében a sokévi átlagnak megfelelő, azaz optimális mennyiségű csapadék esett.
Noha ezek a mezőgazdaságban tökéletes időjárási körülménynek számítanak, idén éppen a szokatlanul jó időjárás vezetett problémákhoz a földeken, ugyanis a gazdák nem erre készültek – tudtuk meg Romfeld Zsolttól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől.
A gazdák szárazabb évre számítottak, ennek megfelelően tápozták a talajt, ám ez az optimális csapadékmennyiség miatt soknak bizonyult, és megjelent a búza ledőlésének jelensége
A sajnálatos ebben az, hogy késői gyomosodás most fel tud jönni a tetejére, és már nem lehet gyomírtózni, tehát már nem lehet beavatkozással kezelni a gyomosodást. Ha kevesebb csapadék lenne az érési időszakban, akkor nem lenne gond, de ha csapadékos lesz július vége és augusztus eleje, akkor gyomosodás állhat elő” – fogalmazott a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
A túltápozás technológiai hibának tekinthető, valószínűleg a kelleténél több nitrogént kaptak a problémás földek, a kálium- és foszformennyiség pedig nem volt kiegyenlítve – magyarázta Romfeld Zsolt.
ugyanis lassabban lehet learatni a ledőlt gabonát, illetve annak minősgében is megmutatkozhat a probléma.
Elszigetelten a jégeső is problémát okozott a vetésekben.
még nem találtunk olyan területet, ahol a 30 százalékot meghaladja a kár mértéke” – tájékoztatott Romfeld Zsolt. Utóbbinak azért van jelentősége, mert ha a kár mértéke meghaladja a 30 százalékot, adókedvezményt kap a károsult gazda.
– mondta a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, aki szerint ha továbbra is minden jól alakul, akkor jó lesz az idei termés Hargita megyében.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
szóljon hozzá!