
Az istálló oldalán lévő deszkák felfeszítése után jutott be a vadállat a gazdasági melléképületbe
Fotó: Gecse Noémi
Hiába próbálta elkergetni a medvét vasvillával a gazda, nem tudta megakadályozni, hogy a vadállat megsebesítse és ezzel elpusztítsa az egyik disznóját. A medve szerdára virradó éjszaka tört be a csíkszentgyörgyi gazdaságba, ahol az istállóba úgy jutott be, hogy felfeszítette oldalán a deszkákat.
2018. október 10., 16:452018. október 10., 16:45
– panaszkodtak a károsultak, akiknek csíkszentgyörgyi portájára tört be a medve. Mint mesélték, éjszaka arra ébredtek, hogy zajt csapnak az állatok, kiment a gazda az istállóba, és akkor vette észre, hogy a medve marcangolja az egyik disznót.
Az istállóban lévő másik disznó elmenekült, a falu másik felében találták meg. Reggel az állatorvosnak jelentették az esetet, majd kérést nyújtottak be vadkártérítésre a helyi polgármesteri hivatalhoz.
– mondták jogos aggodalommal.
Hiába próbálta, nem tudta megmenteni sertését
A szomszédban található gyümölcsösbe is bejárt a vadállat, nemrégiben pedig Menaságon is disznót ölt. Emberre is támadtak medvék az utóbbi időben, többek között Karcfalván és Csíkszentkirályon.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
3 hozzászólás