
Fotó: Sapientia EMTE
Szorosabbra fűzi kapcsolatait a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Ferencz-Salamon Alpár, a pedagógusok házának igazgatója és Tonk Márton professzor, az egyetem rektora.
2021. február 19., 17:282021. február 19., 17:28
Az együttműködés célja, hogy a két intézmény sajátos eszköztárát felhasználva hangolja össze az egyetem előtti és az egyetemi oktatást, folyamatos képzési, kutatási és pedagógiai innovációs tevékenységek terén. Az együttműködés több területen valósul meg, akkreditált képzések, nemzetközi oktatási projektek, workshopok és konferenciák szervezése képezik az egyik pillérét, míg a másik tematikus pilléren a különböző szakmai fórumokon történő pedagógiai tapasztalatcsere áll. A karrier-tanácsadás és pályaorientáció terén is elindult az együttgondolkodás, a felek megállapodtak egy közös elképzelés kidolgozásában – számol be közleményben az egyetem sajtóosztálya.
A két intézmény munkatársai már korábban is dolgoztak együtt különböző projektek megvalósításában – mint a román nyelv oktatásának kisebbségi tanterv szerinti oktatása –, az együttműködési megállapodás ezt a jó partneri kapcsolatot hivatott megerősíteni. A pedagógusok háza erős iskolai kapcsolataival, de akár oktatás gyakorlási helyszín biztosításával is segíteni kívánja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének működését, míg az egyetem a szakemberei által szakmai segítséget nyújt pedagógusok házának szakbizottságaiban.
Fotó: Sapientia EMTE
Az együttműködés garanciáját képezi, hogy az egyetemnek állandó képviselete van az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza vezetőtanácsában, Mara Gyöngyvér oktatási és minőségbiztosítási rektorhelyettes személyében – jegyzi meg a közlemény.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
szóljon hozzá!