Hirdetés
Hirdetés

Együtt ünnepelt Kilyénfalva és Lakitelek

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Színes programokat vonultattak fel a Kilyénfalvi Falunapok szervezői a hét végén, az ünnepségsorozatba a testvértelepülés, a magyarországi Lakitelek népes küldöttségének is kiemelkedő szerepet biztosítva. Értékeibe igyekezett betekintést nyújtani mindkét település, az ünnep jellegéhez igazodva, főként vallási és kulturális téren, de más tevékenységű civil szervezeteknek is lehetőségük volt a bemutatkozásra, tapasztalatcserére mindkét részről.

Pethő Melánia

2017. július 23., 15:462017. július 23., 15:46

2017. július 23., 15:472017. július 23., 15:47

A programok tekintetében legalább akkora hangsúlyt kaptak a vendégek, mint a házigazdák, és nem véletlenül. Amint azt a szervezők részéről Gál Katalin önkormányzati képviselő elmondta, a testvértelepülési kapcsolat szorosabbra fűzése, élőbbé tétele céljával hívták meg Kilyénfalva ünnepére a lakitelekieket. A vendégséget szándékosan időzítették a templombúcsú köré szervezett falunapokra.

Idézet
Mindenhol a búcsú az, amely jelentős húzóerejű, ezért szerveztük erre az ünnepségre a látogatást. Szeretnénk, hogy a két közösség tagjai együtt ünnepeljenek magánemberekként, szervezetekként és egyházi vonalon. Ezzel a hármas vonulattal próbáljuk ezt a testvérkapcsolatot megerősíteni

– fogalmazott Gál Katalin. Mint részletezte, Kilyénfalva és Lakitelek között 21 éve köttetett meg a testvértelepülési megállapodás, a kapcsolat, az azóta eltelt időben, nem volt mindig stabil, „voltak nagyon bőséges időszakok és hullámvölgyek is.”

Hirdetés
•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Leginkább egyházi vonalon működött a kapcsolattartás, tavalytól viszont a két település civil szervezetei is szorosabbra fűzték egymás között a szálakat.

„Szeptemberben a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület egy olyan programot bonyolított le, aminek keretében Kilyénfalvával közösen mutatták be saját értékeiket. Ennek a programnak a folytatásaként Lakitelekről most közel 100 vendég érkezett Kilyénfalvára. Elmondható, hogy a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület, a Kilyénfalvi Csipkebogyó Kulturális Egyesület, illetve a két egyház megerősítette a testvérkapcsolatot” – fogalmazott a tanácsos.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Hozzátette:

Idézet
az egyesületek közötti megerősített kapcsolattal próbálunk még többet tenni.

Összekovácsoló vendégvárás

A vendégvárás, vendéglátás Kilyénfalván nagyon sok embert megmozgatott, Gál Katalin szerint az egész faluközösség munkája benne van a programban. Kiemelten említette a szervezést és mindennemű háttérmunkát lebonyolító Csipkebogyó Kulturális Egyesület tagjainak hozzáállását és méltatta az intézmények, civil szervezetek szerepét. „A testvérkapcsolat felújítása Kilyénfalvának is nagyon nagy hasznot hozott, mert a különböző szervezetek nagyon jól együtt tudtak működni. Gondolom, hogy a jövőben is gyümölcsöző lesz ez a fajta közös munka” – fogalmazott Gál Katalin, utalva a kilyénfalvi egyház, a közbirtokosság, illetve Gyergyóújfalu önkormányzata hathatós segítségnyújtására.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Értékeikből nyújtottak ízelítőt

A gyergyói kis falu mindent megtett, hogy szívélyes vendéglátásban részesíthesse a lakitelekiek közel százfős küldöttségét, de a vendégek sem jöttek üres kézzel; értékeikből hoztak ízelítőt.

Kiállításon mutatták be keramikusművészük, Czinege Edit szobrait, Dugár János népi iparművész beszélő sípjait, kézimunkázó asszonyok munkáit, Tóth Sándor Zoltán fotói által pedig községükbe és a környezetében lévő természetvédelmi területre, a Tőserdőbe nyújtottak betekintést.

Hoztak néptánc, citera és fúvószenekari előadásokat, az önkéntes tűzoltók tapasztalataikat osztották meg helyi kollégáikkal, és kézbesítették a Magyar Országgyűlés alelnökének, Lezsák Sándornak több mint 200 kötetet tartalmazó küldeményét, amely, a háziak javaslata szerint, a Jakab Antal Könyvtár állományát gazdagítja. Egy kerámiaszobrot is adományoztak a falunak – a Mária Magdolna tiszteletére szentelt kilyénfalvi templom szombati búcsúünnepén adták át a Czinege Edit által készített, mintegy 1 méter magasságú, Mária Magdolna alakját ábrázoló cserépszobrot. És hogy mit visznek magukkal? A kérdésre Olajos István, a faluszépítő egyesület tagja válaszolt lapunknak.

„Az erdők illatát, az itteni fantasztikus emberek mosolyát, a szemük rezdülését, mondataikat. Abban erősítenek bennünket, hogy tényleg összetartozunk, és hogy a határok politikai határok. A szíveket, amelyek összekötnek bennünket, ezek a határok sosem fogják elválasztani” – fogalmazott.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A Kilyénfalva és Lakitelek közötti kapcsolatról pedig azt mondta:

Idézet
azok a kapcsolatok, amelyek már 20 évnél is idősebbek, megmutatták, hogy nem szalmaláng az itteni embereknek a közvetlensége, a figyelme, a szeretete, hanem kitartó. Ezt a kitartó szeretetet, ezt a barátságot szeretnénk mi is őrizni és továbbvinni.ű

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kiáll a fa az autóból: negyven kocsi mutatja a tegnapi vihar jeleit – fotók

Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).

Kiáll a fa az autóból: negyven kocsi mutatja a tegnapi vihar jeleit – fotók
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Nem tudták megmenteni az életét a rendkívüli hőségben, a helyszínen meghalt

Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.

Nem tudták megmenteni az életét a rendkívüli hőségben, a helyszínen meghalt
2026. június 30., kedd

Elbukta Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.

Elbukta Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés