Egységes Gyergyószék megy Budapestre

Munkamegbeszélésen az önkormányzati vezetők •  Fotó: Gergely Imre

Munkamegbeszélésen az önkormányzati vezetők

Fotó: Gergely Imre

Harmadszor kerül sor Budapesten a Székely Fesztiválra, ahol most Gyergyószék kap kiemelt figyelmet. Díszvendégként mutathatja meg, ami értékes, amire büszke lehet minden idevalósi, és amivel idelátogatásra hívhatja más vidékek lakóit.

Gergely Imre

2017. március 28., 14:552017. március 28., 14:55

Gyergyószék székely többségű települései egységes arculattal, közösen mutatkoznak majd be a budapesti Millenáris parkban május 12. és 14. között.

Gyergyószentmiklós, Borszék, Remete, Ditró, Szárhegy, Alfalu, Csomafalva és Újfalu hétfőn kezdte el a szervezést, a településvezetők munkamegbeszélésen megállapították, megtiszteltetés és nagy lehetőség, de ugyanakkor komoly kihívás is a díszvendég-szerep. Az elszántság azonban megvan:

méltó módon fog megjelenni a régió a Székely Fesztiválon.

A konkrét program tervezése is elindult. Amint Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere elmondta a napokban minden település összegyűjti azon értékeit, amit meg szeretne mutatni Budapesten, ezeket összesítik, és ebből áll majd össze a végleges kínálat. Hangsúlyozta, nem a várost, vagy az egyik, vagy a másik helységet népszerűsítik külön, hanem egységesen fog megjelenni a térség.

Így például a gyergyószéki népzenére és néptáncra úgy hívják fel a figyelmet, hogy nem egyik, vagy másik néptáncegyüttes utazik a magyar fővárosba, hanem egy olyan csoport, amelyben minden település képviselve lesz.

A Székely Fesztivál célja, hogy bemutassa a székely kultúrát annak minden értékével együtt, ideértve a gazdasági, a turisztikai értékeket is. 40–50 ezer látogatót várnak a helyszínre és emellett kiemelt médiafigyelmet is kap a rendezvény, így Gyergyószék, mint díszvendég minden más alkalomhoz képest is különleges lehetőséget kap a térség megismertetésére – vázolta Domokos István főszervező.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is ráerősített erre, mondván, hogy ez egy kiváló alkalom arra, hogy csodájára járjanak vidékünknek. Az esemény május 12-én 11 órakor a csíksomlyói harangszóval kezdődik. Aznap Hargita megye, szombaton Háromszék, vasárnap pedig Maros megye mutatkozik be, de Gyergyószék mindhárom napon jelen lesz a kínálatával.

A Székely Fesztivál találkozási lehetőség is lesz mindazok számára, akik Gyergyószékről származtak el, de a térség komoly reklámja is azok felé, akik még sosem jártak itt. Bőven van még felfedezni való Gyergyószéken – hangzott el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort
2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni
2025. július 08., kedd

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni

Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot