
Fotó: Gecse Noémi
Idén csak javításra van lehetőség a Hargitafürdőt a 13A jelzésű országúttal összekötő ötkilométeres hosszúságú megyei úton. A szükségessé vált felújítás költségeit a tervek elkészítése után lehet majd tudni.
2017. július 21., 12:462017. július 21., 12:46
Egyre nagyobbak, mélyebbek a Hargitafürdőre vezető 138 A jelzésű megyei út kátyúi.
Fotó: Gecse Noémi
Hargitafürdőn járva
A nyári útkarbantartás keretében itt nemcsak kátyúzást, hanem sánc- és áteresz takarítást is végeznek majd, a munka azonban még nem kezdődött meg, mert az útjavítási munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás még nem zárult le – tudtuk meg Borboly Csabától.
Fotó: Gecse Noémi
Hargita Megye Tanácsának elnöke kérdésünkre azt mondta, a teljes felújítás terveinek elkészítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás ezen a héten zárul le, ha nem történik óvás, nyertest lehet hirdetni, és aláírni a szerződést a tervek elkészítésére.
– ismertette a megyei tanács elnöke. A felújításhoz szükséges összeg a tervek elkészülte után lesz ismert, ennek alapján szeretne a megyei önkormányzat a fejlesztési minisztérium által kezelt Helyi Fejlesztési Országos Programból (PNDL) támogatást igényelni. Borboly szerint ugyanakkor
Fotó: Gecse Noémi
Korábbi becslések szerint
Lázárfalváról a Szent Anna-tóhoz
Tíz évvel ezelőtt már szóba került, hogy a Szent Anna-tó könnyebb megközelíthetősége érdekében a Lázárfalvától a tóig vezető 113 B jelzésű megyei út 9 kilométeres szakaszának korszerűsítésére van szükség. Noha ez elmaradt, az elképzelés nem került le napirendről, idén kiírták a közbeszerzési eljárást a felújítás terveinek elkészítésére – tudtuk meg. Hogy mennyibe kerül majd a beruházás, az csak a tervek elkészülte után derül ki – közölte érdeklődésünkre Borboly.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!