Hirdetés
Hirdetés

Egyre népszerűbb Erdélyben is a napóra-készítés

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Kihívást jelent pontos napórát készíteni, és egyre többen hódolnak ennek a hobbinak Erdélyben is. Minderről Miholcsa Gyula fizikus, a téma egyik jó ismerője tartott előadást szombaton, az első napórás tanácskozáson Csíkszeredában, amelynek apropóján megkértük, meséljen erről a különleges hobbijáról.

Barabás Hajnal

2023. június 25., 08:592023. június 25., 08:59

„Ha felállítunk egy tárgyat egy felületre, akkor annak az árnyéka a Nap mozgását reprodukálja. Ha ezt a felületet, amire ráesik az árnyék, megvonalazzuk és beírjuk az óraszámokat, akkor meg is van a napóránk” – egyszerűsítette le a marosvásárhelyi Miholcsa Gyula fizikus – aki hobbiból számos napórát készített már –, hogy hogyan is működnek ezek a szerkezetek. A romániai köztévé magyar adásának munkatársaként hosszas kutatás után egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott a témában, amelyben bemutatta Erdély napóráit a nagyközönségnek, később pedig mindezt könyvben is összefoglalta. Erről korábban beszámolt a Liget portál.

korábban írtuk

Időmérők a természetre hangolva
Időmérők a természetre hangolva

A mechanikus és elektronikus órák előtt kizárólag a napórák segítségével lehetett pontosan megállapítani az időt. Miholcsa Gyula fizikus és televíziós operatőr ezeknek a különleges szerkezeteknek a szerelmese.

Minden templomtornyon lehetett napóra

„Évszázadokon keresztül a napórák szabták meg a faluközösségek életritmusát, azok mutatták, mikor kell templomba menni, mikor mennyi az idő. A napórákat jól látható helyre tették, a falu közepében levő templomtoronyra, vagy ha védőfal vette körül a templomot, akkor arra, mint például Csíkkarcfalván vagy Székelyderzsen” – magyarázta Miholcsa Gyula.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

A szakember úgy véli, egykoron minden erdélyi templomon volt ilyen időmérő, a felújítások során pedig egyre több kerül elő.

Országos szinten egyébként Hargita megyében található ma a legtöbb napóra.

Elkészítésük

Azt tudni kell, hogy amikor ezek a régi napórák készültek, nem állt rendelkezésre sem szögmérő, sem iránytű, amely eszközök nagy segítséget nyújtanak ma a pontos napórák összeállításához.

Idézet
Erdélyben ugyan sok napóra található, de sokat közülük helytelenül készítettek el, például egyenletes az órabeosztásuk, holott ez nem lehet egyenletes, vagy az árnyékvetőt merőlegesen állították a falba. Az evangélikus papok német szakkönyvekre alapozva pontosabb napórákat késztettek, a magyar papok kevésbé, a ferences rendi szerzetesek készítették viszont a legpontosabb napórákat

– fejtette ki.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

A középkorban az égtájak irányát egyébként vagy a sarkcsillag állásából határozták meg, vagy felállítottak egy rudat egyenesen a földbe, és megrajzolták a rúd árnyékának útvonalát reggeltől estig. Ott ahol a legrövidebb volt az árnyék, arra volt dél, az ellenkező irányban pedig észak, és akkor ennek megfelelően a napórát be lehetett állítani.

Hogyan készül ma egy napóra?

A napórához szükség van egy árnyékvető tárgyra, például pálcára, amelyet attól függetlenül, hogy függőleges vagy vízszintes napórát készítünk, ferdén kell felállítani.

Idézet
Az a legfontosabb, hogy párhuzamos legyen a Föld forgási tengelyével, ellenkező esetben a napóra különböző hónapokban nem mutatja pontosan az időt, az év folyamán akár egy-két óra eltolódás is lehet

– hívta fel a figyelmet. Hozzátette, ez a művelet a legnehezebb. Két módszer létezik, egyrészt úgy állítjuk be a pálcát, hogy a sarkcsillag fele mutasson, csakhogy ezt nehézkes kivitelezni a fali napóráknál, hiszen eleve a napsütötte, tehát déli oldalra kell helyezni, így az északi sarkcsillag pont a fal mögött lesz. Másrészt iránytűvel és dőlésszög-számítással lehet eredményes munkát végezni.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

„Azt, hogy mennyire kell ferdének lennie, milyen szöget kell bezárnia az árnyékvetőnek, könnyen ki lehet számolni a szélességi kör alapján, mivel Erdély a 46. északi szélességi körön fekszik, ezért nálunk ha bármilyen napórát készítünk, ezzel kell számolni. A vízszintes napórák esetében az árnyékvetőnek 46 fokos szöget kell bezárnia a felülettel, és észak fele kell mutatnia. Ha a falra akarjuk tenni a napórát, akkor az árnyékvetőnek továbbra is északra kell mutatnia, de ebben az esetben 44 fokos dőlésszöggel kell számolni” – részletezte a szakember.

Ezt követően lehet az órát megjelölni vonalakkal. Erre is két módszer létezik. Egyrészt mikor felkel a nap, az árnyék alapján megjelöljük annak az óráját, majd ugyanezt tesszük óránként, de akár ennél sűrűbb időközönként is lehet, egészen napnyugtáig.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

Azonban

létezik ma már napórakészítő digitális program, és ingyenesen hozzáférhető az interneten, amely helyettünk elvégzi az óra beosztását.

„Nagyon egyszerű, be kell táplálni annak a helységnek a földrajzi koordinátáit, ahol készül a napóra, és a program kiadja a rajzot, hogy mit kell a falra vagy a földre festeni, attól függően, hogy vízszintes vagy függőleges napóra készül” – osztotta meg Miholcsa.

A napórák pontossága

A napóra jól működik, amennyiben az árnyékvető megfelelően van beállítva. A pontosságának azonban van egy kis hibahatára, ami abból adódik, hogy a Föld nem egyenletesen forog a Nap körül, ugyanis van egy tengelyferdesége, ezért a standard időhöz, a karórához mért időhöz képest a napóra nem fogja mindvégig ugyanazt mutatni, hol sietni fog, hol késni, tudtuk meg. Miholcsa hozzátette, a legnagyobb sietés 16 perc, a legnagyobb késés pedig 14 perc. Ennek a hibahatárnak a meghatározására létezik egy univerzális táblázat, ami szintén elérhető az interneten, amely alapján korrigálható azzal a néhány perccel a napóráról leolvasott idő.

Fejleszti az embert

A napórát azonban ma már nem a pontossága miatt, hanem nosztalgiából és szórakozásból készítenek. Az utóbbi években egyre inkább teret hódít Erdélyben is ez a hobbi, Magyarországon már régóta divat, nyugaton ki sem ment a divatból – fogalmazott a készítő.

Hirdetés

Hozzáfűzte,

akad, aki dísznek készíti, másoknak meg az a szórakozás, az a kihívás, hogy mennyire percpontos napórát tudnak összeállítani.

Ez a hobbi három fontos területen fejleszti az embert: egyrészt az elméleti gondolkodás területén, hiszen a napóra elkészítéséhez matematikai és csillagászati ismeretek kellenek, másrészt a kézügyesség terén, hiszen fúrni, faragni, falba vésni, gyártani, festeni, rajzolni is kellhet a művelet során. Harmadrészt pedig a művészi, esztétikai érzéket fejleszti, hiszen el kell dönteni, hogy milyen anyagból, milyen módszerrel készüljön a napóra, hogy festjük-e vagy belekarcoljuk a számokat.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

Az előadó egyébként a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán tartott előadására, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület által szervezett első napórás tanácskozásra elhozta magával nyolc hordozható napóráját is bemutatás céljából. A napórákról készített Én csak a derűs órákat számolom című tévés dokumentumfilmjeit egyébként a TVR magyar adásának Youtube-csatornáján is vissza lehet nézni.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 21., kedd

Luzsicza Lajos és Luzsicza Fanni alkotásait állítják ki Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi Pro Art Galéria október 24-én, pénteken 18 órától kettős kiállításmegnyitóra várja az érdeklődőket.

Luzsicza Lajos és Luzsicza Fanni alkotásait állítják ki Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Orbán Balázs-díj azoknak, akik őrzik és éltetik Székelyföld kulturális örökségét

A népi műveltség továbbörökítéséért dolgozókat jutalmazták idén a székelyföldi megyék vezetői. Az Orbán Balázs-díjak átadását a Székelyek – Örökölt vonások című kiállítás megnyitójával egy időben szervezték meg Sepsiszentgyörgyön.

Orbán Balázs-díj azoknak, akik őrzik és éltetik Székelyföld kulturális örökségét
2025. október 21., kedd

Bár valamennyit csökkent, még mindig Romániában a legmagasabb a GDP-arányos költségvetési hiány

A szezonálisan kiigazított adatok szerinti GDP-arányos költségvetési hiány az Európai Unióban az idei első negyedévi 2,8 százalékról 2,9 százalékra nőtt a második negyedévben, míg az euróövezetben 2,7 százalékon stagnált.

Bár valamennyit csökkent, még mindig Romániában a legmagasabb a GDP-arányos költségvetési hiány
2025. október 21., kedd

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a robbanásban megrongálódott bukaresti tömbház újjáépítését

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be kedden Cseke Attila tárcavezető.

A fejlesztési minisztérium finanszírozza a robbanásban megrongálódott bukaresti tömbház újjáépítését
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Az év kiállítása látható a Székely Nemzeti Múzeumban

Az Év Kiállítása 2025 díjjal tüntették ki a budapesti Néprajzi Múzeum, Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlatát. A díj átadására épp akkor került sor, amikor Sepsiszentgyörgyön Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a „hazaköltöző” díjazott tárlat.

Az év kiállítása látható a Székely Nemzeti Múzeumban
2025. október 21., kedd

Újraindultak a leállított vonatok

Kedden délután 15:10-től ismét elindultak azok a járatok, amelyeket az országos vasúti infrastruktúra-kezelő társaság függesztett fel miután a személyszállításért felelős CFR Călători több mint 100 millió lejnyi tartozást halmozott fel felé.

Újraindultak a leállított vonatok
Újraindultak a leállított vonatok
2025. október 21., kedd

Újraindultak a leállított vonatok

2025. október 21., kedd

Puskaporos volt a levegő a székelyudvarhelyi Kerekerdőn

Katonákkal, a hatóságok képviselőivel és más meghívottakkal közösen lőhettünk célba géppisztollyal kedden a Román Hadsereg Napja alkalmából a székelyudvarhelyi 385-ös Hunyadi János tüzérségi zászlóalj jóvoltából.

Puskaporos volt a levegő a székelyudvarhelyi Kerekerdőn
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Megszúrta négyéves kislányát, előzetesbe került a fiatal apa

Egy 24 éves oltszemi férfit gyanúsítanak azzal, hogy késsel megszúrta saját 4 éves kislányát. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.

Megszúrta négyéves kislányát, előzetesbe került a fiatal apa
2025. október 21., kedd

Áramszünetre kell számítani szerdán délelőtt Gyergyóújfaluban

Gyergyóújfalu Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy október 22-én, szerdán 10 és 12 óra között szünetel az áramszolgáltatás a magasfeszültségű hálózaton végzett hibaelhárítás miatt.

Áramszünetre kell számítani szerdán délelőtt Gyergyóújfaluban
2025. október 21., kedd

Az államfő szerint Romániának egyensúlyt kell találnia a gazdaság és a környezetvédelem között

Romániának és Európának „nehéz, de lehetséges egyensúlyt” kell teremtenie a környezetvédelem és a gazdasági jólét között – üzente Nicușor Dan a negyedik bukaresti éghajlat-változási csúcstalálkozó (Climate Change Summit) részvevőinek.

Az államfő szerint Romániának egyensúlyt kell találnia a gazdaság és a környezetvédelem között
Hirdetés